Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)
ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - SZÉKELY GYÖRGY: A Tragédia ősbemutatójának problémái
Játékául az ős szellemeknek és ím Gondolatját menten a tett is követte. .Szellemek, hü társaim! jöjjetek, jöjjetek! Mindenki teremtsen, mint szeszélye súgja, (!!) Közösen készítsük el a porvilágot, Majd meglátjátok, mi jót nevetünk rajta. ' Jehova teremtett önképére, férfit, Mint bábot készítünk a gyermek-színpadra, Melyen olyan furcsa méltósággal játszik Szem elől elrejtett sodronyán vonatva. ,Készen áll a föld, most kormányozzunk együtt!' Szólott Lucifer. - Nem, az csak engem illet! Viszonzá Jehova; vagy nem-é teremtem A földnek királyát?' - s amint mondta, úgy lett. A szelídebb lelkek megnyugodtak benne, A meghódolok közt első volt szép Hajna, Csak néhány törhetlen volt még Luciferrel, Amint a hűséget büszkén megtagadta. 15 Tehát már ennek a költeménynek is az az alapgondolata, hogy a végtelen űrben a világot az „ős szellemek", mint meghívott társalkotók teremtették, köztük a közös kormányzást igénylő Luciferrel és „néhány törhetlen" szellemellenféllel. Ezt a „tiszteletlenséget" érezhette meg Arany János, amikor úgy ítélt, hogy az Isten első szavaiban „mester emberes önelégültség" szólal meg, s így „komikai színben tűnik fel"; az „öregúr"-kifejezést pedig „nagyon Goethes, Mephistos"-nak ítélte. 16 Pedig inkább a demiurgoszi-társteremtői igényeket bejelentő szellem kap a Tragédiában ironikus stílusú, drámai megfogalmazást; Együtt teremténk: osztályrészemet követelem. Ez csak megismétli a legenda Luciferének álláspontját. Nagyvonalú, teremtő, az Istennel harcot indító ős-szellemet szólaltat meg. Semmiképpen sem valamiféle „ördögi", diabolizált Lucifert. A következő madáchi kijelentés azonban - amely mintegy alacsonyabb minőségi fokon jellemzi művének alakjait - elgondolkodtató. Természetesen a kiváló történészhez, Nagy Ivánhoz írt leveléről van szó (1861. nov. 2.). Ebben olvashatók a híres sorok, melyekben azonban, szerintünk, mégiscsak észre kellene vennünk az önkicsinylő, védekező iróniát: „Említettem több ösmerősöm előtt, hogy írtam egy költeményt, mellyben Az Isten, az ördög, Ádám. Luther, Danton, Aphrodite, boszorkányok s tudj' Isten mi minden játszik; hogy kezdődik a' teremtéssel, játszik az égben az egész földön, az. űrben - mosolyogtak rá, de olvasni nem akarta senki." 17 (Az eredeti központozás!)
