Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)
ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - GEROLD LÁSZLÓ: A Tragédia színházi és irodalmi utóélete a Vajdaságban
dőreség is lenne Az ember tragédiájának vagy egy-egy szín megjelenítése után nyomozni. Ugyanakkor talán nem érdektelen megemlíteni, hogy a két világháború között felmerült a Madách-mű szerb nyelvű előadásának a gondolata. Tudjuk a dráma délszláv recepciótörténetéből, amit könyvnyi terjedelmű tanulmányban Szeli István 9 írt meg (erről később még szó lesz), jóllehet három szerb fordítása is megjelent, színpadra sohasem került. Hasonló a helyzet a szlovén fordítással is, 1940-ben megjelent, de a következő évre tervezett ljubljanai bemutató, melyhez Németh Antal segítségét kérték, a háború miatt elmaradt. Ezzel szemben a Tragédiának a horvát fordítása, bár elkészült, nem jelent meg, Zágrábban azonban 1914. május 2-án bemutatója 10 volt a műnek. Eddig tudtunk arról, hogy a harmincas években Belgrádban is, Újvidéken is felmerült a Madách-mű szerb nyelvű bemutatójának lehetősége, nem függetlenül attól, hogy elkészült Vladislav Jankulov esperes új fordítása," amely annak ellenére, hogy nem költő munkája, modernebb, mint a Toldi és a János vitéz fordítójaként ismert költő, Jovan Jovanovic Zmaj vállalkozása 1890-ből, következésképpen játszhatóbb s a színházi emberek érdeklődését is felkeltette. Bár a fordító, ki élete meghatározó élményének nevezte Az ember tragédiáját, művét hajlandó volt ingyen átengedni a színházaknak, bemutatóra mégsem került sor, mert kiállítását, mint a klasszikus művekét általában, túl költségesnek ítélték, s ahogy Josip Kulundzic rendezőnek Jankulovhoz írt leveléből látjuk, nem arról volt szó, hogy a színház idegenkedne a magyar szerzőktől, amit ugyanez a levél 12 azzal kíván nyomatékosítani, hogy megjegyzi: „mihelyt a gazdasági viszonyok megjavulnak - az igazgatóság -, ismét meg fogja tárgyalni Madách műve színre állításának kérdését". Újabban, hogy megjelent a Duna bánság Népszínházának monográfiája, 13 azt is tudjuk az újvidéki szerb előadási szándékkal kapcsolatban, hogy Jankulov fordítása mellett, amit a színház megkapott, a színre vitel közvetlen oka a városi és színházi küldöttség szegedi látogatása volt 1938ban, mikor is a mű szabad téri megjelenítése láttán vették fontolóra az újvidéki bemutató lehetőségét, de részben a tetemesnek mutatkozó költségek, részben pedig szereposztási gondok miatt kénytelenek voltak lemondani róla. A Tragédia szerb nyelvű előadására nem került sor, de Jankulov esperes fordítása az ő előszavával, illetve Tódor Manojlovic, Ady „Holnap"-os szerb költő barátjának eligazító-értelmező esszéjével együtt megjelent a magyar és délszláv irodalmak kölcsönös érdeklődését példázó gesztusként a Szenteleky alapította Kalangya c. folyóirat kiadásában. 14 Manojlovic esszéje, amit ő a Kalangya szerkesztőjének, Szirmai Károly kérésére írt, a kértnél hosszabbra sikerült, áll a szerkesztőhöz küldött levélben, mert Madách drámájáról írni „nagy téma", amit „illett kissé bővebben és színesebben ismertetni," 15 Az így felfogott témakezelést elsősorban az igazolhatja, hogy a szerző széles világirodalmi ágyazással, közeli és távoli párhuzamok (a Leláncolt Prométheusz, középkori misztériumok, Lope de Vega, Calderon, a Faust, a Jedermann, a Manfred, a Káin, a Mab királynő, Grillparzer és főleg a szlovák Dolezal 16 ) említésével kívánta a szerb olvasók előtt bizonyítani a mű kiterjedt európai „rokonságát", kivételes helyét és értékét. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a tekintélyes családfa ellenére a Tragédia nem utánérzés, hogy Madách „eredetit, fenségeset, egyénit alkotott". Az ismert mű értelmezések között Manojlovicé 17 Arany Jánoséhoz áll legközelebb, vele egyetértésben hangsúlyozza, hogy
