Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)
ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - GEROLD LÁSZLÓ: A Tragédia színházi és irodalmi utóélete a Vajdaságban
költeményében Madách „az emberiség egész nagy tragikus sorsát mutatja be", s Lucifert is az Arany Jánqs-i szemlélet szerint értelmezi. Foglalkozik a mű szerkezetével, az álomtechnikával és Éva meghatározó szerepével, majd részletes, színesen megírt életrajzzal zárja esszéjét. Egyesek Manojlovic dolgozatában űj adatok feltárását üdvözölték, holott az esszéírónak nem volt, nem lehetett szándéka szembefordulni vagy vitatkozni a különféle értelmezésekkel. Inkább a mű általános jegyeire kívánta felhívni olvasói figyelmét, megteremtve annak lehetőségét, hogy a szerb olvasók magukhoz közelebbnek és aktuálisnak érezzék Madách drámáját. Manojlovic esszéje tipikusan művelten - Szeli István szerint egy „européer könnyedségével és eleganciájával" -, okosan és szellemesen megírt olvasóbuzdító, kedvcsináló munka. Olyan írás, amilyennek egy jelentős irodalmi alkotásról készült idegen nyelvű ismertetőnek lennie kell. Ennél nem több, de rendeltetésének teljes mértékben megfelel. Jó lenne tudni: ráérzett-e az esszét olvasó korabeli szerb olvasó a mű fokozott időszerűségére? Arra, hogy a Tragédia úgy általános, hogy éppen „aktuális európai tartalmával kelthet meglepetést", ahogy a fordításról író Herceg János 18 Manojlovic szép esszéje nem a Madách-értelmezések sorában érdemel figyelmet, hanem olyan gesztusként, amelyet a történelmi pillanat aktualizál, s amelyre a háború előtti kisebbségi magyar irodalom fölöttébb rászorult. Ha, amint említettem, a két háború közötti évtizedekben színpadot nem is kapott Madách műve, néhány tanulmány született róla, s ily módon nem hullott ki az emlékezet nagylyukú rostáján. A költőt idéző alkalom elsősorban születésének centenáriuma. A megjelent újságcikk mellett külön figyelmet érdemel Marton Andornak a Torontál megyei közművelődési egyesület ünnepélyén elmondott beszéde, mely Madách élet- és pályatörténetét ismertette, az utóbbit elsősorban világirodalmi párhuzamok említésével, de nem feledkezett meg Madáchnak, a gondolkodónak bemutatásáról sem, hogy végezetül mintegy illusztrálásaként annak, amit mondott, rövidítve ismertesse a dráma első két színét, melyekben található „az egész költemény alapmotívuma", a többi színnek pedig a tartalmát mondja el. 19 Bár nem a centenáriumra készült, a két világháború közötti időszak legjelentősebb Madách-írása Szenteleky nevéhez fűződik. 20 A tanulmány, az Aranyról írt dolgozattal együtt, az írók készítette íróportrékra jellemzően egyszerre arckép és önarckép is. A nagy elődökről ír, a kötetet szerkesztő és utószóval ellátó Herceg János szerint olyanoknak, akik legföljebb ha nevüket ismerték, ismerhették, de közben önmagát látja, önmagára gondol. A Madách-tanulmány a drámával is próbálkozó író, aki színikritikákat ír és a kortárs magyar dráma kérdései iránt érdeklődik, szempontjából is tanulságos, kivált ha tudjuk, hogy Szenteleky két drámai szövege (Aki eljo, s aki elmegy. A fény felgyúl és ellobog) 21 a Madách-mű hatását mutatja. A tanulmány is, a két drámai szöveg is, akárcsak Szenteleky írói ópuszának zöme a pesszimizmus vonzáskörét idézi, a magára maradt embert, az ember feloldhatatlan magányát. Ezt látja elsősorban Az ember tragédiájában is, melynek költőjét a múlt század két, Madáchhoz hasonlónak vélt egyénisége, a filozófus Schopenhauer és a költő Leopardi mellé állítja. Ok fejezik ki Szenteleky szerint legpontosabban, hogy „az emberiség fejlődésébe vetett hit fájdalmas megcsúfolt álom marad". Ennek magyarázatát Madách esetében a Taine-féle miliőelmélet alkalmazásával kívánja nyújtani. Életrajzában hangsúlyozza vissza-visszatérő betegségét s felesége visel-