Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Függelék - Dokumentumok a két világháború közötti romániai magyar színjátszás idejéből, közli: Enyedi Sándor
A bukaresti m. kir. követség útlevél-kirendeltsége 73 Res. szám. 193 3. Kolozsvár, 1933. szeptember 6-án. Tárgy: A kolozsvári Magyar Színház válsága Szigorúan bizalmas! Van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy a nehéz gazdasági viszonyok, a lelkiismeretlen vezetés és a közönség részvétlensége miatt válságos helyzetbe került magyar színjátszás kérdése, mellyel az erdélyi kisebbségi sajtó az utóbbi időben oly sokat foglalkozott, kezd a kibontakozás útjára terelődni. Az eddigi megállapodások szerint, a kolozsvári és nagyváradi magyar színházak együttes vezetését Parlagi Lajos veszi át. A kolozsvári Színpártoló Egyesület ezzel végleg megszűnik, és az eddigi beállítások szerint az új alakulat, amely a kolozsvári és nagyváradi színházak mögött az anyagi és erkölcsi hátvédet van hivatva szolgáltatni, összetételében nem azonos a régi színházak mögött álló érdekeltségekkel. A tárgyalások eddigi menetéből és a négy tagból álló Színpártoló Egyesület zárkózott magatartásából - az új alakulat összetételét illetőleg még nem lehet tiszta és világos képet alkotni. Az eddigi jelek szerint dr. Janovics Jenő, aki a kolozsvári magyar színházat az erdélyi magyarság jó és rossz napjaiban évtizedeken át vezette, a színháztól végleg megválik. Ellenben fennáll az az aggodalom, hogy Kádár Imre, a magyar színház rossz szelleme, akit az erdélyi magyar színjátszás megölőjének tartanak, a nagyváradi párttagozat tiltakozása ellenére is benn marad a vezetőségben, s ebben az esetben a kolozsvári Magyar Színház sorsa az átszervezés dacára is meg volna pecsételve. Annak megvilágítására, hogy a békeidőkben nagy szeretetnek örvendő kolozsvári Magyar Színház miként jutott a mai nagyon népszerűtlen és anyagilag is nehéz helyzetbe illetékes körökből szerzett értesüléseim alapján legyen szabad az alábbiakat jelentenem: Az impérium-változás után a Magyar Színház helyzete erősen megrendült, mert a színházakat látogató magyar közönség anyagi helyzete napról napra rosszabbodott. A hatóságok a felemelt jegy adókkal valósággal elzárták a színháztól a leszegényedett magyarságot. Dr. Janovics Jenő az 1920. évi nehézségeket csak Goga Octavian akkori kultuszminiszter jóindulatú és megértő támogatásával hidalhatta át, és kizárólag Gogának köszönhető, hogy az akkori zűrzavarban a Magyar Színház működését, szerényebb keretek között bár, de mégis biztosítani lehetett. Janovics 1919-től 1930. szeptember 1-jéig vezette teljes hatáskörrel a Magyar Színházat, és időnként gyakran szerepelt társulatával olyan vidéki városokban is, ahol a magyar színjátszás az új impérium következtében megszűnt. A kolozsvári színház nívója 1924-ig még az utolsó békeévek nívóján állott. Opera-, operett- és prózai társulata volt, 11 hónapos szezonnal. A színészek szerződése pedig egy évre szólt. Később a román opera konkurenciája miatt a magyar opera együttesét megszüntette, mivel nem versenyezhetett a jól felszerelt és anyagiakkal is bőven ellátott román együttessel. Az opera-társulat súlyos anyagi terheitől megszabadult színház 1927-ig semmiféle hiányt nem érzett. Ez időtől kezdve azonban a magyar középosztály anyagi legyengülésével párhuzamosan a színház helyzete is meggyengült, és súlyos deficittel dolgozott. Az 1930-ik év elején már látható volt, hogy az anyagi csőd elkerülhetetlen. A színház tatarozása 4,000.000 leit emésztett fel, és Janovicsnak az Erdélyi Takarékpénztárnál 500.000,- lei adóssága volt. Ekkor lépett akcióba gr. Bánffy Miklós, és az akkori súlyos anyagi helyzetet használta fel arra, hogy a színház vezetését magának megszerezze. Rábeszélte gr. Horváth Tholdy
