Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Függelék - Egy érdekes epizód Szeged színháztörténetéből. Vajda János szegedi színházi tudósításai, közli: Bene Kálmán

Az Aranyvári-turné második felvonása a meghiúsult fellépés híre. A kaján Vajda szinte lubickol a „tragicormkus" esemény kommentálásában. Különösen némely jelzője árulkodik erről: az egészségedző kacaj, a szórakozás keresztényi érzelme, a hamis, szerelmes szellők — és mindennek a csúcspontjaként: Aranyvári kisasszony müingerteljes lábujjhegyeinek csintalan bűvészete szédíti meg az olvasót. De változatlanul kiemelhetjük a cikk hangnemét is, az itt már nem is oly enyhe malíciát. Végül némi szómagyarázat: Hft. = a Hölgyfutár c. folyóirat (a régi; Vajda hírforrása); országismei = országismereti, vagyis földrajzi; k.a.t = a kisasszonyt. 5. - Ugyancsak a B.V. a szegedi színkör rajzát ígéri olvasóinak. E színkört igen érdekes momentumban s háttéri illusztratióval lehetne adni. Legalkalmasb pillanat levételére az, midőn az eső, az ingyen födélzetről az égről a mezei gazdák áhítatos örömére, de a színköri kivált női közönségnek nem csekély zavarára szép mélabús ütemben hullani kezd, mire a publikum föllázad, s pénzét követeli vissza, nem ugyan az időjárástól, hanem az egész ártatlan pénztártól. A háttérbe pedig a vasúti indóházat lehetne rajzolni ama vagonnal, mely a gunyoros mozdony éles füttyentése közben a bosszús Aranyváry kisasszonnyal éppen Pest felé indul. Ha a derék szegediek erszényét nem ismernők, lakossága rengeteg számát nem tudnók, úgy tartózkodnánk hasonló tréfáktól, de ott, hol az eklézsia nem szegény, éppen buzgóság hiányára magyarázzuk az állapotot, ha a pap maga harangoz. M.S. 1856. július 1., 2. évf. 151. sz. Az utolsó glossza ismét a B.V. - Budapesti Visszhang - hírére reagál. A szegedi színkörről ígért rajz Vajda képzeletében az Aranyváry-fellépés meghiúsulásának karikatúraképregényével egészül ki. A második mondat az ingyen födélzettel - az éggel, a mélabús ütenyben hulló esővel, pompás szóképeivel, gunyoros hangvételével, egyetlen mondatba zsúfolt tartalmával ismét jellegzetes példája az újságíróban jelenlévő költőnek. A cikk zárómondata mindehhez a vajdai hangzáshoz még egy népi szólás eredeti, hatásos átértelmezésével is hozzájárul: Szegeden ugyan nem szegény az eklézsia, a pap mégis maga harangoz. Azt hiszem, a végső csattanó, a szegedi mentalitás e jellemzése máig is érvényes (bár az erszény dolgában nem állunk már olyan jól, mint a múlt században).