Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Márfi Attila: Színjátszás Pécsett, az abszolutizmus idején - a cenzúra intézkedései

Schiller nevét olvashassa s színlapokon. Természetes, hogy magyar szerzők müveivel sem volt ajánlatos előhozakodni ezekben az időkben.

40 Wagner társulata különben is kizárólag csak német szerzők műveit vitte színpadra ittlétük első három évében. A színre kerültek műfajukat tekintve többségükben bohózatok és vígjátékok voltak, a szintén közkedvelt tündérjátékok mellett. De ez a cenzúra által kilúgozott és erősen átfésült művészeti irányvonal az ún. áltörténeti drámáknak kedvezett igazából.

41 S ezt a „stílusirányzatot" a pécsi teátrum sem kerülhette el, bár nálunk viszonylag kevés dagályos történelmi dráma került bemutatásra. Az igazgató a pécsieknek tett gesztusként helyi szerzők müveit is eljátszotta. S mindkét ekkor játszott darab az akkor ritkaságszámba menő zenés műfajhoz tartozó opera volt. A zeneszerző Joseph Wimmer pécsi zeneiskolai tanár, míg a szövegíró bizonyos dr. Siegfried Kapper volt. A Virgina és az Áldozat, tisztesség című dalműveket 1853-ban vitte színpadra a Wagner-féle színtársulat.

42 Ekkorra a direktor jóformán csak maga maradt meg a híres Roll-féle színtársulatból. Az igazgatónak olyannyira sikerült a vészterhes időket túlélnie, hogy a pécsi színházi életben változást hozó 1853-as esztendőt követőleg is évekig a városhoz kötötte meg-megújított szerződése. Visszatérés a száműzetésből 1853 tavaszán nem várt fordulat következett be azzal, hogy a Pécsi Polgári Casino volt részvényesei a színházi értékpapírok leértékelődése miatt túladtak a színházépületen. Az új tulajdonos Pichler József bécsi polgár, báró Prandau jószágkormányzója lett. Pichler nyomban hozzálátott, hogy a veszteséges vállalkozást némiképpen fellendítse 43 Ezért 1853 márciusában a Soproni Kerületi Helytartótanácshoz fordult, hogy tervezett reformjait elfogadtassa. Időközben némileg megenyhült a politikai légkör, az udvari politika engedékenyebb lett, s a színházi kérdésekben is több kompromisszumra volt hajlandó. Pichler először kizárólagos jogot kért ahhoz, hogy a városban csak ő tarthasson színi előadásokat. A táncvigalmak és zenés estélyek rendezése felett is szerette volna megszerezni az állandó bérleti jogot. Kérte a Helytartótanácstól azt is, hogy Czindery László helyi nemes által tervezett nyári mulatóhely felépítéséhez ne adják ki az építési engedélyt, mivel ebben a vállalkozásban óriási konkurenciát látott.

44 Pichler József azonban tudta jól, hogy a város színjátszásában csak akkor állhat be döntő fordulat, ha a magyar színtársulatok számára újból biztosítani fogják a játéklehetőséget, s ezért a következőket kérte: „Ne csak német nyelven tarthassanak színi előadásokat, hanem legyen mindenkor nyitott versenyeztetés a magyar színészetnek is. Ezért a folyamodó által jelenleg bírt színházépület ne viselje a kirekesztő német nevet, hanem maradjon meg az eddigi nevezet alatt, úgyis mint Városi Színház." Bármennyire is különös, a kerületi Helytartótanács csak ez utóbbi kérelemhez járult hozzá. Elhárult tehát az utolsó akadály is, és a magyar nyelvű színjátszást az eddigi megkülönböztető, háttérbe szorító intézkedések után beengedték régi sikerei színhelyére. Persze ennek a várva-várt eseménynek a hátterében is jól érzékelhetők az adminisztratív korlátozás eddig bevált módszerei és a túlzott elővigyázatoskodás. Latabár Endre a győri színikerület akkori igazgatója ugyanis 1852 őszétől folyamatosan ostromolta kérelmeivel Nagy József polgármestert és a megyefőnöki hivatalt, mire Cseh Eduárd utasítást adott 1853 februárjában a helyhatósági engedély kiadására.

45 A derék magyar igazgató és népes társulata érkezésének híre lázba hozta a város polgárait s ugyanakkor óriási munka elé is állította a város kapitányi hivatalát. Ugyanis az összes ideérkező színész úti okmányait és az erkölcsipolitikai magaviseletüket tanúsító bizonyítványaikat át kellett vizsgálniuk. A győri színtár-