Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Kerényi Ferenc: Az első magyar színháztörténész: Endrődy János

amint azt Bayer József, a kihagyott szövegrészek felkutatója megállapította.

9 Riethaller Mátyás könyvvizsgáló általában is problémázott, hogy „a szerző jogosult-e kiadni azokat az iratváltásokat, amelyek a színtársulat és a bérlő, és részben a Helytartótanács, részben a két magisztrátus meg a színtársulat között történtek." Szerencsére a felvilágosult és a magyar színtársulatnál páholyt is bérlő gr. Haller József helytartótanácsosnak nem voltak ilyen aggályai...

10 Mindez - témánk szempontjából - Endrődy forráskutatói alaposságát dicséri. Hadd éljünk ennek szemléltetésére egy érdekes példával. Szerzőnk az első magyar színtársulat történetét azért akarta megírni, „hogy ha állandó nem lészen-is a Társaság fenn-tartása, tsak ugyan tudva légyen még-is az egész Magyar Hazában, még késő Maradékinknál-is, melly időben, és minő igyekezettel eszközölték légyen Magyarjaink a' Játék-Szín által-is á tsak nem sírba dűlt Anya-nyelvünknek előmozdítását."

11 Célja érdekében a hivatásos színészet megalapítását nemcsak az országgyűlés idevágó tevékenységével kapcsolta össze, hanem beágyazta azt a tudományos akadémiai és drámafordítói törekvések organikus előzményeibe. (Lényegében mindmáig helytálló módon.) Azonban ezzel sem elégedett meg: hogy a magyar színészet hagyománytudatát erősítse, „az illyeténben gyönyörködőknek kedvekért" a II. kötet bevezető tanulmányához csatlakoztatva közölte I. Lipót 1696. október 23-án kelt privilégiumlevelét Felvinczi György számára, Magyarországon és Erdélyben tartandó színelőadásokra.

12 A nevezetes okmánynak jelenleg két példánya ismeretes. Az egyik a Felvinczinek kiadott sérült példány, amelyet Váli Béla hasonmásban is közölt már 1887ben, ez az Országos Levéltárba Felvinczi kérelme és a privilégiumlevél-fogalmazványa. A kérelmező-kedvezményezett neve és az 1696-os évszám mindkettőn olvasható. Endrődy egy harmadik példányt kutatott fel, melyben a név helyett N. N. szerepel, és nincs datálva. (Talán az Erdélyi Kancellária átirata lehetett, hiszen a színigazgatói engedély Magyarország területére is szólt.) Ezért keltezte (vajon milyen forrás alapján?) tévesen, 1692-re az oklevelet. Endrődy mindenesetre önálló forráskutatást végzett, ami azért is említésre méltó, mert gr. Teleki Ádám GW-fordítása (Kolozsvár, 1773), amelytől az erdélyi fordítói mozgalmat szoktuk számítani, nem tartja számon Felvinczi kísérletét.

13 Hasonló gondossággal járt el Endrődy a szóbeli információk ellenőrzésekor: állításai pontosak, ellenőrizhetők. Ismét egy példa. Rát Pál, az 1790 szeptemberében szövetkezett tagok egyike, 1792. december 29-én szerződtetésért folyamodott a direkcióhoz. Az 1987-ig kiadatlan kérvényben nemcsak Lessing-fordítására, a Minna von Barnhelmre és az Igazházi címszerepének eljátszására hivatkozott, hanem arra is, hogy „a többiekkel egyetemben eljárt" a játszási engedély ügyében. S valóban: a társulat 1790. október 13-i gyűlésének határozata alapján (Kelemen Lászlóval és Fülöp Istvánnal) tagja volt annak a követségnek, amely személyesen járt Buda város tanácsánál, s így erről jegyzőkönyv vagy más dokumentum nem készült.

14 Az év decemberében is megerősítették őt (Kelemen Márton és Ungvári János mellett) ügyvivői munkájában. Jegyezzük meg rögtön, hogy Endrődy (mai terminológiával élve) hivatal- vagy intézménytörténetet, működéstani áttekintést akart és tudott írni. így nem foglalkozott művészeti kérdésekkel, nem idézett sajtótudósításokat. A társulat tagjai közül ezért érthetően került előtérbe - bizonyíthatóan adatközlőként is - Kelemen László. Ez nem véletlen, hanem a tematikából következő, felvállalt szerzői döntés. Endrődy ugyanis tisztában volt vele, hogy a társulat vezető színésze nem Kelemen László, aki az /ga/ráz/-előadásokon szintén csupán epizódszerepet játszott, egy Kővári nevű verbunkos káplárt, aki csak a színpadi változatban szerepelt; aki voltaképpen egyetlen színészi sikert mondhatott magáénak, Pontyit, Bessenyei György A filozófusában és aki csak az énekesjátékok divatja idején fog újra kissé felértéke-