Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Kerényi Ferenc: Az első magyar színháztörténész: Endrődy János

lődni mint kottát ismerő, zeneileg képzett színész. Miközben Sehy Ferenc sorozatban játszotta az érzékeny főszerepeket (ő vette át 1792-ben az Igaházi címszerepét is); például Endrődy Dugonics-dramatizálásának, Az arany pereczeknok 1792. június 18-i bemutatóján Barcsai Ákos erdélyi fejedelmet, míg Kelemen egy idősebb karakterfigurát alakított. Az elmondottak alapján nincs okunk kételkedni benne, hogy az együttesnél csak 1791. november 5-én felbukkant Sehy valóban megfenyegette (előfizetési felhívása alapján) Endrődyt.

15 A korszerű, tudományos történetírói módszer helyes megválasztásának és következetes alkalmazásának köszönhetően Endrődy helyesen írt le több szociológiai jelenséget a magyar hivatásos színészet létrejötte kapcsán. így például pontos a helyzetkép, hogy a Helytartótanács rokonszenvvel tekintett a kísérletre, de nem volt jogi alapja, hogy belenyúljon a két város bérlőinek a magisztrátussal kötött szerződéseibe. Ezt azért kell mindenképpen méltatnunk, mert a legfőbb kormányszerv szerepét illetően a romantikus történetírás (e tekintetben még Bayer József is) eltért Endrődytől, s a másik egykorú véleményt, a Soós Márton által rögzítetteket követte a magyar társulat és az idegen (!) helytartótanácsok ellentétéről; s csak legújabban tisztázta Mályuszné (újra) az igazságot.

16 Endrődy tárgyilagosan értékelte Jozef Protasewicz magánvállalkozói kísérletét, és 1792-ben (látva a társulaton belüli egyenetlenségeket is) ugyanoda jutott el, mint vele egyidőben az elfogultsággal nem vádolható, gr. Ráday Pál megbízásából feljegyzést készítő német színész, Karl Horst, aki csak országos pártolás és irányítás mellett látta biztosíthatónak a társulat jövőjét. Időtállónak bizonyult Endrődy állításai közül a két város közötti különbségtétel is: a magyar színügyhöz „ásétozva" nyúló Buda és a „szorgalommal" segítő Pest eltérő viselkedését gazdasági és közönségszociológiai érdekeltségük különböző mértéke indokolta.

17 De méltathatnánk Endrődy forrásértékét irodalomtörténeti szempontból is: Kármán József, Schedius Lajos vonatkozó szerepének rögzítéséért. Kétségtelen, hogy a tanulmány a III. kötetben fáradni látszik; pontosabban szólva, rövid bevezető előzi meg csupán a társulat 1793. január l-jétől érvényes működési szabályzatát. Úgy tűnik, Endrődy versenyt futott az idővel. 1792 augusztusában közzétett előfizetési felhívásában legalább négy kötetre tett ígéretet. Hogy a vállalkozás nagyságát más számokkal is érzékeltessük: csak Bécsbe 500 példányt küldött fel az előfizetői programból és ívből; előfizetés-gyűjtők 17 magyarországi és erdélyi városban működtek, felekezeti különbség nélkül olyan személyiségek, mint Révai Miklós (Győrött), Virág Benedek (Székesfehérvárott), Baróti Szabó Dávid (Kassán), id. Kármán József (Losoncon), vagy Aranka György (Marosvásárhelyt).

18 Ugyanakkor: 1792. április 20-án (tehát még a magyar társulat rendszeres játszását megelőzően) kitört a francia háború, s bár nem tudjuk, mikor hívta először tábori papnak Endrődyt br. Vinzenz Barco ezredes, de arról van adatunk, hogy a főtiszt május 5-én részt vett az újrakezdő előadáson.

19 Az I. kötet cenzori engedélye október 17-én kelt, és már ebben is nyoma van a sietségnek (Haller ráírta az aktára, hogy „ha a szerző a bizonyítást nagyon sürgetné, azonnal ki lehet neki adni".)

20 A példányok október végére el is készültek, Arankához például november 17-én indultak. A II, kötet 1793. január 20. körül jelent meg (Arankának január 30-án kiküldve), a III. kötet áprilisban, a IV. júliusban.

21 Kétségkívül az 1790-es évek egyik legnagyobb kulturális vállalkozása volt ez, ennek megfelelő anyagi kudarccal, amit ezúttal a szerző-szerkesztő távolléte súlyosbított: 1801. május 29-én közölt a Magyar Hírmondó egy hirdetést az ezredével hazatérő Endrődy rendelkezéséről, miszerint a hajdani előfizetés-gyűjtők a befolyt pénzt vagy a megmaradt példányokat küldjék Pestre, Weigand János Mihály könyvkereskedőhöz.

22