Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Kerényi Ferenc: Az első magyar színháztörténész: Endrődy János

színjátszás történetében oly fontos szerepet játszó kegyesrend hazai megtelepedésének 350. évfordulóját használjuk fel a perújrafelvételre Endrődy János ügyében. Kezdjük a kronológia felidézésével, hiszen a mozgalmas történelmi időkben nemcsak évek, de olykor napok is számítanak, és az Endrődy ellen felhozott vádak egy része már egyszerű időrendi ellenőrzéssel elhárítható. Az országgyűlés 1790. június 6. és október 13. között ülésezett Budán. Erre az időre két társulatszervezési kísérlet esett. Az egyik a rendek hallgatólagos támogatásával, gr. Zichy Károly országbíró tudtával; Pethő Ádám, Soós Márton, Horváth János és Bárányi Balázs, a négy fiatal kezdeményező nevét éppen Endrődy őrizte meg az utókor számára. Az időpontot közelebbről nem ismerjük, Endrődy az országygyűlés megnyitásához képest a „Tsak hamar" megjelöléssel élt, ami 1790 nyarát feltételezi. Szeptember 21-én alakult meg a tényleges társulat, gr. Ráday Pál és Kazinczy Ferenc szervezésében, 9 taggal, még szeptember 25. körül, kiegészítve 4 nővel és 1 férfival, akiknek tevékenysége találkozott Kazinczynak azzal a törekvésével, hogy br. Prónay László anyagi támogatásával /fűw/ef-fordítását játsszassa el. A két szerveződés tagjai közül Horváth János és Bárányi Balázs itt is és ott is szerepel, de Soós Márton úgyszintén kültagjuk maradt 1791 novemberéig, bár ő (másik két társával ellentétben) nem olvasható az első produkció színlapján. Ebben a szeptemberi társulati névsorban bukkant fel először Kelemen László, továbbá az Endrődy kiadta drámagyűjtemény fordítói közül Szomor Máté neve. II. Lipót 1790 októberében áthelyezte az országgyűlést Pozsonyba, a koronázóvárosba, amely ott november 11-én folytatta munkáját és 15-én magyar királlyá koronázta az uralkodót. Miközben a játszási engedély megszerzéséért és helyiségért küszködtek, október 11-én Kazinczy elhagyta a társulatot. Erre anyagi viszonyai késztették, jövedelmei nem engedtek neki hosszabb pestbudai tartózkodást. Mint Aranka Györgyhöz intézett november 2-i levele mutatja, annak elfogadásával távozott, hogy ,JJamlet előtt hogy hozzászokjanak á Theatrumhoz, két darabot játszanak próbául",

7 de a bemutatót változatlanul remélte. 1790. október 25-én a budai Várszínházba, 27-én a pesti Rondellában sor került az első két /gaz/rázZ-előadására, a „magyar Plautus", a kegyesrendi Simái Kristóf magyarításában. Minthogy a rendek Pozsonyba indultak, további előadásokra nem kerülhetett sor, sőt október 30-án Ráday Pál és Kelemen László is útra keltek Pozsonyba, hogy Pest vármegye támogatása után az országygyűlését is megszerezzék. Endrődy ezeknek az eseményeknek nem volt szemtanúja, az 1790-9 l-es tanévben még Temesvárott oktatott. Amikor Pestre érkezett, a társulat hosszú jegyzékváltásokat folytatott, hogy helyet találjon magának a két város kialakult, polgári jogviszonyok szabályozta színházbérleti rendszerében. Ha Endrődyt a Katona Ferenc által feltételezett szándékok vezették volna, tág tere nyílott volna a tendenciózus historizálásra. Ő azonban (a tacitusi „sine ira et studio" elve alapján) história eriticát, azaz - régi magyar szakszóval - oknyomozó történelmet akart írni, elsőként alkalmazva a módszert a magyar művelődés egyik, ráadásul kortárs jelenségére: „Ujjaimból semmit sem szoptam. - Nem-is jegyzettem fel semmit, mellynek valóságát meg nem mutathatám. A' miket hallomásból vettem, azokat többeknek beszédivel meg-egygyeztettem, hogy semmi igazságtalanság bé-ne csússzon munkámba."

8 A módszer következetes végigvitelét dicséri, hogy nem érzünk semmi metodikai döccenőt az 1790-es események összeállításakor. Endrődy megszerezte a dokumentumok teljes szövegét, és azt eredeti nyelven, csorbítatlan terjedelemben szándékozta közölni. Az más kérdés, hogy a budai cenzor némelyik publikálásához nem adott engedélyt. Igaz, ezek nem politikai indítékú törlések voltak, hanem a gr. Emanuel Unwerth-tel, a pesti-budai színházak bérlőjével folytatott levélváltások indulatos, a nemzeti hovatartozás alapján is sértegető passzusok,