Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Páll Árpád: Arisztophanész, avagy a komédia születése

nyilatkozik meg egymástól gyökeresen különböző körülmények és feltételek között. Célkitűzése, társadalmilag vállalt feladata a komédiának is ugyanaz, mint a tragédiának, bár tematikája különbözik és kifejező eszközei mások. Minőségi, értékbeli különbség van viszont minden valószínűség szerint az arisztophanészi alkotások és a korábban született komédiák között. Talán az sem túlzás, ha úgy fogalmazunk: a komédia azzal válik a tragédia egyenjogú társává, amit többletként Arisztophanész és társai adnak hozzá. Minden jel szerint komolyan és csaknem szó szerinti értelemben kell vennünk a parabásziszokban és számos más helyen felsorolt érdemeket, melyeket saját magáról szólva így összegezd békében: „Hanem, oh Zeusz múzsaleánya! ha van méltó becsülésre, ki legjobb / Vígjátékszerző s legjelesebb valamerre csak emberek élnek / A mi tanítónk hiszi méltónak nagy dicséretre személyét. / Legelébb is, mert maga ő törlé el versenytársai szokását: / Rongynéppel gúnyolódni örökké s a tetvekkel hadakozni; / És a nagyevő Héraklészeket, s éhenkórászokat innen, / Szökevényeket és cselefendieket, meg az önként botba futókat / Ő verte ki csúfosan elsőbb is... / Fölemelte művészeti águnkat s falait tornyozta magassá / Nagyszerű nyelvvel, nemes eszmékkel s nem hétköznapi és kofagúnnyal; / Nem holmi magánembereket játszván ki, sem asszonyi népet, / Hanem a legnagyját fogta elé mintegy hérakleszi dühvel." Egy rövid tematikai áttekintés is érzékletes képet festhet e magasra tornyozott falú művészeti ágról, jól szemléltetheti, hogyan gyúr anyagából ellenállhatatlan hatású komédiákat Arisztophanész. Mindjárt a legelső, az Acharnaebeliek a békéről szól, a cselekmény előterében Dikaiopolisz és a hadvezér Lamachosz időszerű kérdésekhez kapcsolódó vitája áll. Nem jutván egyezségre, Dikaiopolisz különbékét köt a lakedaemoniakkal, s víg örömünnepre, pikáns mulatságra készül, míg az árokugrás közben megsérült háborús párti vezér hangosan jajgatózik. A különbéke meglehetősen fantasztikus (tán még szürrealistának is mondható) ötlete egy későbbi, hasonló tárgyú komédiájának, A békének már a gerincét alkotja. Trügaiosz azért repül ganajtúró bogár hátán Zeuszhoz s azért folytat hosszas alkut Hermésszel, hogy kiszabadítsa a fogságba vetett három gráciát: Békét, Szüretet és ünnepélyt. Lakoma, vigalom, nász ennek is a vége. Harmadikként a Lüszisztráte, legzseniálisabb vígjátékainak egyike csatlakozik a sorhoz. A kérdésfelvetés, mely most sem nélkülözi a fantasztikus és groteszk elemeket, általánosabb - ha úgy tetszik - filozofikusabb. Az athéni és spártai nőknek a béke érdekében szervezett szerelmi sztrájkja immár nem az eszem-iszomos előnyöket állítja szembe a szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal, hanem a maga pajzán módján, a háborúnak az emberi természettel ellenkező voltát s az ellene való fellépés szükségességét hangsúlyozza illetve sugallja. Az Acharnaebelieket követő Lovagok a nép kegyeiért folyó harc tisztességesnek, kegyesnek semmiképp nem mondható fogásaira, a demagógia és a félrevezethetőség veszélyeire figyelmeztet. A felhők, ez a sokak által vitatott és elmarasztalt komédia, melynek egyik főszereplője Szókratész, lényegében a szofisták csűrés-csavarásaif. az igazság elferdítésére, kiforgatására irányuló mesterkedéseit kívánja leleplezni. A darázsok a tűrhetetlen méreteket öltött, felelőtlen bíráskodási márnát tűzi tollhegyre. A madarak pedig, Felhőkakukvár története (az a komédia, mely bátran állítható a Lüszisztráte mellé) groteszk fintor az istenek felé. Arisztophanész kortársainak jó része még hisz bennük, ő viszont csapdát állíttat az olümposziaknak két vállalkozó szellemű, ötletes és hazárd athénivel. Várost építtet velük a levegőben, elfogatja az áldozati füstöt s megadásra kényszeríti a kiéheztetett Poszeidont és társait. A békákról már volt szó, a Lüszisztráte után még két „nő-tárgyú" darab következik: A nők ünnepe, mely címe ellenére nem annyira a Demeter és Perszephoné tiszteletére rendezett Theszmophoriát mutatja be, hanem főként a nőgyűlölő hírében álló Euripidésszel gú-