Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

FÜGGELÉK - Mezei Mária levelei színidirektoroknak 1952-1968 (közli SZIGETHY GÁBOR)

sem változott, ez a bizonyítvány sajnos ma is érvényes, s kívánatra másolatát bármikor elkérhetjük a kórháztól. Igaz, hogy Maga Béla, ez év április 5-én azt mondta, hogy Noszkay hamis diagnózist csinált, de nem hiszem, hogy ezt a véleményét komolyan gondolta. Mint ahogy nem hihetem, hogy komolyan mondta ugyanakkor ott az Apostolok espressójában, idegenek, kávéfőzők, színészek, sőt a színház párttitkára jelenlétében, hogy „aki miatt pedig még egy előadás elmarad, az szezon végén veheti a batyuját". Hiszen akkor Sinkovits Imre, Váradi Hédi, Olthy Magda és sokan mások is búcsút kellene, hogy mondjanak a Nemzeti Színháznak. Maga nekem adresszálta ezt a nevelő célzatú fenyegetést az április negyediki kitüntetésem másnapján, amikor a próbáktól, a sorozatos előadásoktól s a kitüntetéssel járó szép izgalmaktól kifeszülve, berekedtem, s arra kértem a színházat, hogy ne kelljen aznap este „Oresteiát" játszanom, s ezzel esetleg reszkíroznom az új bemutatót is. Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy egy év alatt, míg a Nemzeti Színház kötelékében dolgoztam, összesen három előadást kellett lemondanom az influenzajárvány idején. Fenyegető nevelőmódszere „használt", mert eljátszottam este Klytaimnestrát s még egy hónapig tovább próbáltam az „Ifjúság édes madarát" s játszottam a műsoron lévő „Oresteiát", „Colombe-t", ,Apácát", persze, hogy milyen fizikai és lelki állapotban, azt csak orvosaim, s talán Marton Endre tudja, aki ha nem vigyázott volna úgy rám, bizony már jóval premier előtt kidőltem volna, így csak a premiert kellett teljesen rekedten, nem egy szál húron, de egy szál dróton a torkomban sikerre hegedülnöm. Utána összerogytam. Mindenesetre köszönöm, hogy három orvos igazolására ugyan, de most tudomásul vette betegségemet, s adott két nap pihenőt. De engedje, hogy megmondjam: át tudtam volna én harcolni baj nélkül ezt a negyedik premierjét is az esztendőnek, ha elhitte volna nekem már egy hónappal előbb, hogy a házi főpróbák hetében képtelen vagyok este játszani. Nemcsak veseállapotom, de szív- és idegleterhelésem a premier előtti napokban olyan fokú, hogy képtelen voltam fiatalkoromban is rá, hát még ma, naponta összefoldozott egészségemmel, ötvenhatodik évemben. Nem hitték ezt el az Oresteia bemutatója előtt sem, s a nyilvános főpróba napján este kihagyó lélegzettel „Colombe"-t kellett játszanom. Mennyit kértem, könyörögtem Czapkó főtitkárnak heteken keresztül, hogy csináljon a főpróbák hetére más műsorbeosztást, hiszen nem tehetek róla, hogy kevesebb a fizikai teherbírásom, mint amihez ők vezető színészektől hozzá vannak szokva. Nem tette meg. S örülnöm kellett, amikor Váradi Hédi betegsége miatt simán elhagyták a május 2-i „Oresteiát", s én végre aludhattam. De május 4-én, a legerősebb házifőpróba napján a színházi orvos felhozta Magát Béla az öltözőmbe. Én hetek óta tartó tahikardiás állapotban, a feszültségtől és felelősségtől súlyos alvás, evés, emésztészavaroktól gyötrötten, sírva könyörögtem, segítsen rajtam s az „Ifjúság édes madarán", és ne a Katona József Színházat csukja be aznap estére Váradi Hédi betegsége miatt, hanem csináljon műsorváltozást, hogy próba után lefekhessem s ne kelljen „Oresteiát" játszanom. Maga kiabált, én próba végén életemben először elájultam, majd magas vérnyomásos, életveszélyes rosszulléttel a János kórházi SztK-ban délután fél négykor Rausedyl-injekciót kaptam, amitől itthon elaludtam, úgy, mint aki meghalt. A színház titkárnőjének telefonja költött fel. Maga azt üzente, ha nem lépek fel ma este, megfizetteti velem az esti bevételt, és nem reflektál rám többet sem idén, sem jövőre. Én csak Major Tamás baráti telefonjából értettem meg, hogy ez az üzenet azt jelentette: ha akkor este betegen bár, de nem engedelmeskedem parancsának, akkor Maga Béla elveszi tőlem premier előtt három nappal életem legszebb szerepét, az „Ifjúság édes madarát".