Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

DRÁMATÖRTÉNET - SCHÖNAU BEATRIX: Néhány gondolat Babits Mihály Laodameia c. drámájáról, a japán nó-színház ismeretében

legyen és a várakozás unalmát a maga sajátos meséivel kitöltse. Különböző helyeken a kórus énekel, a fontos szereplőkkel együtt vagy helyett, különösen a ste tánca alatt, a zenekar kíséretével együtt nyújtanak emlékezeteset. Babits művében a királynő, Laodameia lesz a ste, a jós a cure. Iphiklos, az. ősz apa a waki. A hírnök játssza az ai szerepét. Laodameia tánca megidéz még egy szereplőt; a halott Protesilaos szellemét — nos, ezt a tünékeny alakot kapcsoljuk csak a ste második alakjához, és egyszerűen a nocsi-dzsite párjának fogjuk fel. Elemezzük a dzso részt. Bevezető dala „A Hóra visszahozza már a zöld tavaszt"

3 felel meg annak, amit a nóban sidainak hívunk, mondó követi; Laodameia és a jós párbeszéde. Fontosabb elemek még a jóslat, valamint a dalok, (a nóban uta), a ste lassú táncot jár alattuk, amit dzso no mainak hívunk. A haa hírnök (ai) érkezésével hozza mozgásba újra a színpadot. Hírnök: „Viharban jöttem Trója vészes tájiról..." — köszön, és a hazavezető útjáról beszél... A nóban is van ilyen, micsiyuki-nak hívják. Részletesebb elbeszélésre is sor kerül (ai-gatari): az „O hallgass engem békén, sokjuhú király" — sortól egészen a „Csőrén a végzet, csőrén ült a zord halál" sorig. A következő egység a siratás, melyben a kórus, a ste és a waki egyaránt kiveszi a részét, mígnem Laodameia „O, visszahívom, visszavívom holtamat, egy percre bár, és aztán jöjjön a Halál" szavakkal lehatárolja a ha első részét; a ste kimegy, hogy átöltözzön és még díszesebben járhassa eksztázisba hajló táncát. A kórus várakozó énekét macsi-uta-nak hívjuk, ezek a macsi-utak „hol körbe kerül a Styx vize"..., majd „Jön az alkony csupa gyászban"... sortól egészen a „mert alszik a láz meg a gyász odalenn "-ig sorakoznak. , A ste másodszor is megjelenik. Felhangzik Laodameia nagy monológja és bárányt áldoznak. Zeami (1363-1443) szavai szerint kiemelten fontos, hogy mit mond a ste ebben a feszültségteljes pillanatban, a legszebb vers ide kerüljön.

4 Lám, Babits is ugyanígy gondolkodott. Laodameia: 0, rémes este! Soha ennyi denevért lomhán sodorni hosszú architrávokon! — így kezdi szerelmes monológját, melynek heve és ereje megidézi a halottat, Protesilaost: Laodameia:... Látod te, te rossz, mért is hagytál el engem? Úgy! de már ne sírj hisz élünk, élünk, érted? Szólj! Mért nézel úgy: Ne félj! az örök végzetet legyőztem én, legyőztem én s a szerelem s a vér s a vágy. A következő jelenet, az alku a „három órára" címet is viselhetné, hisz kettejük tánc előtti párbeszédét a makacsul ismételgetett protesilaosi „három órára" olyan jellegzetesen meghatározza; és ezt az alkut Laodameia a saját halálának az ígéretével pecsételi meg: „S akkor együtt halhatunk!" Elérkeztünk a csúcsra, a mai ünnepélyessége és heve is ezt sugallja. A két szerelmes nász-táncához a Fiúk és a Lányok négyszer váltott kórusa szól és teljes kar teszi rá a koro-