Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - ENYEDI SÁNDOR: A hivatásos magyar színjátszás helyzete Jugoszláviában a két világháború között

Földessyék már megkapták a játszási engedélyt, amikor a hatóságok nem akartak beutazási engedélyt adni a színészeknek. Végre megszerezték ezt is, akkor viszont a hatóságok megkövetelték a bemutatásra szánt darabok szövegeinek Belgrádba küldését cenzúrázás végett. Háromszor tűzték ki a megnyitó előadást, azonban mindannyiszor a bemutatót el kellett halasztani: legutóbb azért, mert a jugoszláv vámhatóságok visszatartották a bemutatásra szánt darab díszleteit. A bürokrácia kiszámíthatatlan útvesztőiben újabb akadályként állították a színigazgató idegen állampolgárságát, amit ez csak úgy tudott elhárítani, hogy engedélyét formailag átengedte egy belgrádi magyar újságírónak. A mesterségesen gördített akadályokat végre legyőzve — 9 évi szünet után — Zomborban 1927. november 4-én sor kerülhetett az első magyar nyelvű hivatásos színielőadásra; Molnár Ferenc Játék a kastélyban c. darabja került bemutatásra. A szerb sajtó szinte azonnal megkezdte támadásait a magyar színészek ellen. A zsúfolt házú nézőterek kiváltották az új hatóságok haragját, sőt: féltékenységét. E társaság színvonala csakúgy szálka volt a hatóságok szemében, mint maga az a tény, hogy a magyar előadásokat szép számmal látogatták a magyarul tudó szerbek is. A belgrádi kultuszminiszter jelentést kér a zombori tanácstól, akinek kiküldöttje kétféle megoldást ajánlott a központi hatóságoknak: 1. azonnal tiltsák be az előadásokat, vagy 2. ha ezt nem akarják megtenni, akkor tegyék lehetővé, hogy a magyarellenes erők szétverjék az előadásokat. A kormány a két változat helyett az arany középutat választotta: vizsgálat tárgyává tette a színészek honosságának kérdését. A társaság 16 tagja nem jugoszláv állampolgár volt, a direktor pedig csehszlovák állampolgár. A színészek éppen az Antónia c. darabot próbálták, amikor utolérte őket a kiutasítási parancs. A kiutasított színészek Szabadkára utaztak, ahol orvoslást reméltek a Magyar Párt közbenjárása révén. A színészek magánszemélyeknél szálltak meg, ahonnan a nyomozók előállították őket, és hat órán keresztül folyt a kihallgatásuk. Két színészt azzal vádoltak, hogy civilben magyar rendőrtisztek, négy színésznő ellen az volt a vád, hogy tanítónők, akik katonai titkokat akarnak megszerezni. A vizsgálat eredményeként sürgősen és a fellebbezés lehetősége nélkül áttették őket a magyar határon. A november 4-én elkezdett játékok november 20-án értek kényszerű véget. Mégis ez a három hetes időszak nem lebecsülendő a jugoszláviai magyarok művelődési életében. így nem felel meg a valóságnak A zombori magyar színművészet története és repertóriuma ( 1825-1918) c. kötet utószavában tett megállapítás,

9 mely szerint a két világháború közötti időszakban Zomborban nem került sor magyar színészek által tartott előadásokra. Ezekben az évtizedekben a magyar színjátszás a lelkes műkedvelők áldozatos munkája és harca révén élt tovább.

10 A külpolitikai helyzet változásai, olykor a politikai kapcsolatokban megmutatkozó szerb-magyar közeledés sem vezetett oda, hogy a jugoszláv kormány alapvető revízió alá vegye a nemzetiségekkel, a jugoszláviai magyarok kulturális életével szemben alkalmazott diszkriminatív nemzetiségi politikáját. Az 1938. március 12-én bekövetkezett Anschluss után Jugoszlávia miniszterelnöke azonban a külső események nyomására hajlandónak mutatkozott arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Magyarországgal a kisantant másik két államának részvétele nélkül is. A közeledés egyik kulcskérdése a jogos magyar nemzetiségi követelések teljesítése volt, s Jugoszlávia szorongatott helyzetében kifejezésre juttatta, hogy több mint tizennyolc évvel Trianon és a kisantant létrejötte után — végre hajlandó engedményekre.