Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Székely György: Adatok és emlékek Az ember tragédiája 1942. évi nemzeti színházi bemutatójáról

ház 150 éve c. kiadvány pótolta. Magyar Bálint rövid tanulmánya nem említi, és hiányzik a Fábri-díszletre való utalás István Mária szcenikatörténeti tanulmányából is.

4 Végül frissen keletkezett zavart okoz, hogy Koltai Tamás Az ember tragédiája a színpadon c. összeállítása mind a vonatkozó fejezet címében, mind a könyv tartalomjegyzékében a „középváltozatot" tévesen 194l-re datálja, egybemosva a „frankfurti" változat 1941. március 25-i budapesti bemutatójával,

5 amelynek díszleteit viszont Helmut Jürgens tervei szerint itthon, a Nemzeti Színház műhelyében készítették el. Hogy Németh ezt az előadást a maga számára és a jövőbeli Tragédia -interpretációk számára is újszerűnek, mintegy kísérleti jellegűnek ítélte, azt a koncepció elé írott néhány mondata is tanúsítja, amelyben a saját múltjától való elszakadás igénye fogalmazódott meg: „... Következő feladatomul tehát azt tekintem, hogy egy olyan Tragédia-rendezési dolgozzak ki, amely (...) a lényegtelenebb árnyalatokat mellőzve, a kifejezésben csak a lényeges mozzanatokra szorítkozva mindent közöl a színpad speciális formanyelvén, amit az élő előadás hozzáadhat Madách művének megértéséhez. És hogy saját korábbi képzőművészeti megoldásaim ne befolyásolják tervezőmet ennek az elképzelésnek szcenikai kidolgozásánál, a feladat megoldását új díszlettervezőre bíztam."

6 Akik a Németh-hagyatékban fennmaradt különböző Tragédia -rendezési koncepciókat elolvassák, hajlamosak lehetnek arra, hogy — a személye körüli legendáriumban külön is hangsúlyozott — szcenikai-színpadtechnikai-látványszervező tevékenységet ítéljék elsődlegesnek. Pontosabban fogalmazott István Mária széles körű anyagismeret birtokában, amikor azt állapította meg, hogy „őnála a díszlet az előadás lényeges eleme, mely a maga eszközével közvetíti a rendező vízióját a darabról."

7 Ebből azt kell kiemelni, hogy a díszlet csak „elem", „eszköz", amely közvetít a rendező és a néző között. Németh Tragédia-rendezései mögött mindig fel lehet fedezni visszatérő motívumokat, amelyek befolyásolják, illetve meghatározzák a szcenikai elképzeléseket, a színpadművészeti realizálást. Hadd említsük példaként a már 1928-29-ben felmerült „haláltánc"-mozzanatot, amely azután az 1937-es,ún. „centenáris" rendezésben, a Milloss Aurél-koreográfiában teljesedik ki, és még 1941 októberében is újrafogalmazódik egy interjúban: „Németh Antal tánckölteménnyé írja át Az ember tragédiáját\

8 Hadd utaljunk az 1932-es megvalósulatlan római terv igényére a folyamatosságot tekintve, a nyíltszíni átmenetek szükségességére, hogy „a pesszimista képkicsengéseket" enyhítse,

9 s amely cél érdekében hol a forgószínpad, hol a futószalag, hol a vetítés, hol a gyors „lógóváltás" szolgál majd eszközül. Felfedezhetjük „a színpadi képeskönyv"

10 régi gyakorlatának elkerülésére alkalmazott szimbolista-expresszionista elemek felhasználását, amelyek „csak utaltak a mondott jelenet müiőjére, de nem ábrázolták azt", mint már 1934-ben, a Budai Színkörben (amelynek „letisztított" szcenikai szerkezete már az 1939-es kamaraváltozat hármasoltárát előlegezte). Vagy gondoljunk a szegedi „forgó nézőtér"-javaslatra, amely mögött az a koncepció húzódott meg, hogy a nézők „Madách látomásainak középpontjából" szemléljék és éljék végig a hatalmas drámai költeményt.

12 A „madáchi mű belső szerkezete", az intim és tág helyszínek váltakozása szüli a hamburgi, majd a centenáris rendezésnek „a forgószínpad korongjára exaxiálisan helyezett toronyépítményt", amely helyzeténél fogva szűkíti le és nyitja meg a játékteret.

13 Más esetben a „szín eseményeinek folyamatos logicitására" mutat a nyitott szárnyasoltár kerete (1939), benne a „szimbolikus és dekoratív ábrázolásokkal".

14 Az e gyes eszmék „felmenő" és hanyatló ágát, amelyet a műnek minden történelmi képe ábrázol, az 1940-es frankfurti, majd az 194l-es pesti díszletmegoldás egyenként