Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Szabó Krisztina Anna: A magyar színjátszás kezdetei az Egyesült Államokban (egy város, Youngstown modellje)

A műkedvelők másik közvetlen célját már az alkalmak tárgyalásánál érintettem, s ez a közösségteremtés és a kikapcsolódási, szórakozási lehetőségek megteremtése. Nem kétséges, hogy az amerikai életmódba való beilleszkedés pszichológiailag is megterhelő élmény volt a bevándorlók számára — másféle kultúrákkal találkoztak és ütköztek —, s ez nyilván fokozta igényüket a feszültség feloldására, a kikapcsolódásra. „Napról-napra a mindennapi kenyér megkeresésének gondja köti le az embereket, a fárasztó, sorvasztó nehéz munkában telik el az élet, alig nyújt egy kis pihenést, egy kevés örömet. Egy magyar mulatság, kivált ha színdarab is lesz előadva, hoz egy kis változatosságot, egy kis derűt az idegenbe szakadtaknak."

28 Harmadik közvetlen céljukat „pedagógiainak" nevezném; vezércikkek és hosszú értekezések témája azAMH-ban „a jól betanított, jól megválogatott, jól lejátszott színdarab erkölcsnemesítő és kulturális érzéket fejlesztő, nevelő hatása."

29 És nemcsak a közönség morális és ízlésbeli nevelését várják az előadásoktól, hanem maguk az amatőr színjátszók is bíznak az önképzés hatásosságában:„A műkedvelőknél a cél ez: mennél többet olvasnak, játszanak, annál tisztább képet nyernek a szerep felfogásáról, ízlésük fokozódik és közelebb jutnak ahhoz az úthoz, mely a természetességhez vezet."

30 E három mellett is volt azonban még egy, távolabbi, de annál fontosabb céljuk: a magyar nyelv és kultúra őrzése, továbbadása a következő generációnak. Két ok miatt törekedtek erre. A háború előtti kivándorlási hullámokban Amerikába induló magyarok még egyáltalán nem az állandó letelepedés, a végleges elszakadás gondolatával mentek ki — csak ki akarták használni a hatalmas gazdasági fellendülést, ami az USA-ban az 1880-as évek végétől kisebb-nagyobb megtorpanásokkal a háború kitöréséig tartott, és a kint megkeresett pénzen itthon földet akartak vásárolni. Ezért olyan nagy az oda-vissza vándorló mozgás 1900-1914 között, s nem véletlen, hogy az akkori Amerika a „birds of passage" (vándormadarak) gúnynevet adta e „vendégmunkásoknak", és hogy oly sok támadás érte őket magatartásuk miatt, hiszen végső céljuk mégiscsak az itthoni boldogulás. Am a hazatérés, a visszatalálás sikeréhez nem elég a pénz: a kivándorlóknak és kint született gyermekeiknek sem szabad elszakadniuk az anyanyelvtől és a magyar kultúrától. „Nemsokára óriási vissza vándorlás fog megindulni édes hazánkba. (...) Nem jó lesz, ha a visszavándorolt szülők gyermekei tudni fogják édes hazájuk nyelvét, történelmét, földrajzát? Az amerikai magyar szülők gyermeke mindjárt otthon fogja magát érezni, hisz idekint megtanult magyarul írni, olvasni, imádkozni, és az óhaza nem lesz neki idegen."

31 A másik ok, amiért szinte görcsösen ragaszkodnak magyarságukhoz, éppen a multietnikus amerikai társadalomban elfoglalt bizonytalan helyük. A „tősgyökeres" amerikaiak gyanakvással, idegenkedéssel fordultak a bevándorlók felé — az ipari munkásság részéről ez talán érthető is, hiszen a „vendégmunkásokat" gyakran használták fel ellenük sztrájktörőnek —, ráadásul a bevándorlók csoportjai egymással szemben is versenyhelyzetbe kerültek odakint. Az amerikás magyarok számára ekkor a saját magyarságtudatuk védelem, menekvés, de kötődésük annak a kényszerét is éreztette velük: meg kellett mutatniuk, be kellett bizonyítaniuk, hogy ők is vannak olyanok, mint a többi bevándorló nemzetiség, ha ugyan nem tudnak még többet is felmutatni kultúrájukban azoknál — hiába gúnyolják együgyű, műveletlen „hunky"-nak őket a többiek. A helyzet a háború kitörése után vált igazán kritikussá, amikor a bevándorlókkal, és különösen a Monarchia-béliekkel szembeni gyanakvás már szinte hisztériává fokozódott. Sok magyar hazatért harcolni, de jó néhányan éppen ekkor döntöttek a hosszabb letelepedés és a „polgárlevél kiváltása" mellett, így az új hely-