Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Pausch, Oskar (Bécs): A magyarországi német vándorszínészet történetéből

ként mutatott be testvéreinek. Kegyelmes asszonyom! Ön már januárban tudott arról, hogy Adele kedvéért ki akarok lépni a hadseregből, s jóindulatú mosollyal hallgatta, amikor Adele és én légvárakat (!) építettünk —majd megcsókolt. A Kegyelmes Asszonynak ez utóbb említett cselekedete miatt nincs joga ahhoz, hogy kioktasson tisztességből. Mert amikor Kegyelmes Asszonyom nyugodtan végignézte, hogyan hagyom ott karrieremet — és nem szólalt meg a lelkiismerete — úgy később sem volt joga ahhoz, hogy ellenezze a házasságot! Igen tisztelt Kegyelmes Asszony — Ön Adele édesanyja — így nem neheztelhetek Önre. El akarok felejteni minden gondot, amit nekem okozott, és mindörökre szeretni és tisztelni fogom — mint Adele anyját, Kegyelmes Asszonyom. Arra kérem Önt — ne haragudjon személyemre, erre semmi oka sincsen. Amennyiben a vagyoni helyzetem az, ami miatt az Ön számára lehetetlennek tűnik a házasság — rendben van. Szíve joga. Én csak azt kérem Öntől, Kegyelmes Asszonyom, hogy csak akkor egyezzen bele Adelével való házasságomba, ha évi 10.000 koronás jövedelmet fel tudok mutatni. Kegyelmes Asszonyom, addig a pillanatig, míg ezt a jövedelmet fel nem mutatom, Adele a menyasszonyom marad — esküvő azonban nem lesz. Kegyelmes Asszonyom — ne utasítson vissza. Mindennél és mindenkinél jobban szeretem Adélét — és nem mondok le róla. Ne legyen kegyetlen, Kegyelmes Asszonyom, gondoljon arra, hogy azért vannak az eskük, hogy betartsák őket. Hagyja, hadd szeressük egymást Adelével, s hadd dolgozzunk nyugodtan. Hamarosan — remélem, egy éven belül — eljön az a nap, amikor teljesen egymáséi lehetünk. Vagy arra ítélődjék-e Adele, hogy a színpadon lehelje ki a lelkét? Gondolom, csak nem kell örökké játszania. 5.000 forint a jövedelmem, amiből meglehetősen jól lehet élni szerény körülmények között, távol a nagyvárostól. Még egyszer ígérem Kegyelmes Asszonyom, hogy mindig törekedni fogok arra, hogy méltó legyek jóindulatára. Mégpedig azzal a szerelemmel, amit Adelével szemben mindig is mutatni fogok. Csókolom a kezét, amit békülően felém nyújt, és maradok az Ön alázatos Rodá ja" Ez, valamint a két következő levél valószínűleg azért maradt fenn a hagyatékban, mert Sandrockék nem fogadtak el több levelet a terhes imádótól. Az 1901. szeptember 20-i levelet, amely a kétségbeesés kíméletlen dokumentuma, a szerző megjelentette Regényében, míg néhány későbbi jegyzetet az egyik utolsó papíron így kommentál: „Moschee másnap reggel »orosz újságíróként« ment Manjához a levéllel. (...) Manja anyja azonban, gyanakodva és megfélemlítve, nem engedte be, és nem is vette át tőle az írást. Agathát küldtem el. Ettől a kislánytól csak nem fél senki? Az volt a feladata, hogy egy virágcsokorral művészetrajongó ifjú hölgyként kérjen autogrammot Manjától, s közben észrevétlenül adja át neki a levelet. — Ő is csokorral és levéllel együtt jött vissza, megtörve, s hagyta, hogy jól letoljam a sárga földig."

23 Láthatóan nem talált meghallgatásra az 1901. december 25-i, utolsó levele sem, amelyből többek között azt is megtudhatjuk, hogy Roda karjába beletetoválták Adele nevét. 1904-ben ismét levelezni kezdtek. Az egykor szenvedélyes hangnemet azonban felvál-