Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Szabó Krisztina Anna: A magyar színjátszás kezdetei az Egyesült Államokban (egy város, Youngstown modellje)

A fenti négy alapvető kérdés áttekintése lehetővé tette, hogy az 1910-es évek első felének amerikai magyar színjátszó tevékenységét modellszerűen rekonstruáljam. Az előadásoknak ezen felül is vannak olyan elemei (látvány, játékmód stb.), amelyek sokat segítenének a korabeli színjátszás egyedi vonásainak, hangulatának felidézésében, de éppen ezek enyésznek el a leghamar bb. A cikkekben, kritikákban azért ezekre is találtam utalásokat, amelyeknek segítségével végül megpróbálok képet adni e színjátékelemekről. Játéktér. A kisebb rendezvényeket a templomok kultúrtermeiben tartották, de a nagyobb előadásokhoz már megfelelő méretű terem szükséges, amilyen az amerikai városokban könnyen bérelhető (Youngstownban pl. Diamond Hall, Excelsior Hall). Ezek azonban többnyire táncteremnek, bálokhoz épültek, és még ha utólag építettek is kisebb-nagyobb színpadot hozzájuk, az akusztikai körülmények nem voltak mindig megfelelők. Ezért, bár jóval ritkábban, az is előfordult, hogy a város egyik színházát bérelték ki a magyarok (Grand Opera House, Princess Theatre). A hivatásos társulatok is ez utóbbi két megoldás közül választhattak. Az egyletek esetleg hosszabb időre is kibéreltek egy termet, de ez nagyon drága, így a végső cél mégis mindig a saját terem megszerzése (ilyen a KMKE Temperance Hall-ja), vagy — az összefogás jegyében — az ún. Magyar Ház felépítése. Az általam vizsgált időszakban ez az elképzelés még nem valósult meg Youngstownban. Látványelemek. Ezekre vonatkozóan ilyen megjegyzéseket olvastam az AMH-bm: „Nagy tetszést aratott a vízimalom helyén illúziókeltés céljából az a nagy forgásával kelepelő lendítő kerék."

35 „Szép, aprólékos gondossággal rendezett előadás. (...) Még a piros hordársapka s a valódi pogácsa sem hiányzott."

36 „Az arcfestés Molnár Lajos körültekintő munkája volt. (...) A gyönyörű színfalak Néhry Károly művészi festését és ízlését dicsérik."

37 A műkedvelők tőlük telhetően igen sokat próbáltak nyújtani a darab vizuális részében: díszleteket festettek, jelmezeket varrtak, maszkíroztak, a kor naturalista irányzatának megfelelően teljes hatásra törekedtek. A hivatásos társulatoknak ez nem mindig sikerült — a díszletek, jelmezek szállításának problémája könnyen alááshatta az előadás sikerét. „Hanem azért, hiába, egy kicsit mégis furcsa volt, hogy a József császár díszterme ugyanaz a kopár és teljesen bútor és szőnyegmentes szobaféle legyen, amely egyúttal az erdészlak szobácskájának és a párizsi Maxim mulatónak is jó volt."

38 — csipkelődik a kritikus. Játékmód: elvárások és megvalósításuk. A műkedvelőkről ezt írja SLZAMH: „nem produkáltak valami művészit, de ilyent nem is várnak tőlük. Nagyon elég, ha mindazt adták, a mi tőlük tellett, és úgy játszottak, ahogy szerepüket felfogták."

39 Nagyon hálásak mégis a nézők egy-egy kiemelkedő alakításért: „egyik-másik magasan felülemelkedett azon a határon, ameddig a műkedvelők jobb átlaga eljut."

40 A legfontosabb, többször felbukkanó kritérium az egyszerűség, természetesség igénye: ,A legjobban játszott Forgó Pál szerepében Bodnár László. Ő nem akart valami nagyot produkálni, talán el is felejtette, hogy a színpadon van, úgy mozgott, beszélt, tett, vett, ahogy az utcán, vagy a munkánál szokott beszélni. Természetes volt."

41 Az „értelmes, ízléses, keresetlen" jelzők ugyanezt az elvárást tükrözik. így viszont csak akkor tud játszani a műkedvelő, ha „helyes megértéssel, jó felfogással, vagyis az író szándékának megfelelően"

42 értelmezi szerepét. Amihez persze a pontos szövegtudás is elengedhetetlen:,Az előadás folytonossága, a megjelenések pontossága nemcsak a szereplőket dicsérik, hanem a rendező rátermettségét is."

43 Zenei képzettségük, rutinjuk már nem mindig felel meg az elvárásnak: „Baánné (...) énekével volt egy kis baj. Nem szoktatta hangját a színház akusztikájához, és ami odahaza.