Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
DRÁMATÖRTÉNET - Nagy Adrienne: „De a művészet mindörökké él" (Csiky Gergely ünnepi prológusai)
marty Mihályt javasolta a prológ szerzőjének. Az így született A rpád ébredése 5 formájában, tartalmában és egyes motívumaiban egyként meghatározta a későbbi magyar színházavatások ünnepi előjátékait. Maga a mű - ahogy az utána és nyomán született „rokonai" is - ma már inkább kultúrtörténeti kuriózumként hat, ám a mondanivaló biztató erejű aktualitása, legyen az bármennyire patetikus is, a reformkor egyik legfőbb céljának folytonosságát viszi tovább egy olyan nagyszerű költő példája nyomán, aki munkássága során majd a nemzeti romantika teljes fejlődését megéli a tündérvilágtól, a szenvedélyes romantikán keresztül, a politikai harcokat elősegítő költészetig. Csiky Gergely-mű pár héttel azelőtt szólalhatott meg először színpadon, hogy nagy viharokat kavaró, Teleki-díjas A jóslat című, elsőnek tekintett színpadi bemutatkozásának premierjét megtartották volna a Pesti Nemzeti Színházban 6 . Csiky ugyanis 1875-ben későbbi ellenségei, vagyis egyházi elöljárói, különösen Bonnáz Sándor püspök szemében még e téren szép reményekkel kecsegtető, nagytehetségű katolikus paptanár, akinek „kedvtelése" a drámaírás a papi hivatás lelkiismeretes teljesítése mellett, semmiképp sem ellenében. Csiky Gergelyt szolgálata Temesvárhoz köti. A többnyelvű várost addig elsősorban a német színészet uralta, de bizonyos talajvesztésüket bizonyítja az a tény, hogy 1875. szeptember 22-én az újonnan épült, Ferenc Józsefről elnevezett színházat magyar művészek nyitották meg, mégpedig a Nemzeti Színháztól. Az ünnepi prológust a temesvári pap írta. A hét versszakból álló műből csak az utolsó versszakot ismerem 7 - remélhetőleg csak egyelőre. Mindenesetre a leírásokból kiderül, hogy a Feleky Miklós szavalta Prológus is a Vörösmarty-előjáték és a reformkor eszmei mondanivalóját és hangnemét követi 8 . Emelkedett, majdnem ódai hangon hirdeti a magyar művészet hivatását és a magyar nyelv fontosságát abban a reményben, hogy az új színházban nemcsak az első elhangzott szó volt magyar, hanem a végső is, azaz a magyar nemzet gyökeret tud verni a színházban az uralkodó némettel szemben. A prológus célját és hangnemét bizonyítja a Nemzeti Színház igazgatójának Csiky Gergelyhez, 1875. szeptember 8-án írott levélrészlete is: „ A prológot a legnagyobb köszönettel megkaptam. Sikerült, s azt hiszem, magyar szempontból igen jóhatású rész, igenigen alkalomszerű." 9 Csiky színházavatásokra írott munkái között még egy, a temesvárihoz hasonlóan költemény szerű, monodramatikus prológust találunk, amelyet az 1885. április 22-i tűzvészkor leégett, és 1886. október 2-án ismét megnyitott szegedi színház avatásakor mondtak el 10 . Az író a megnyitó előtt kilenc nappal írta Visegrádon. A népszerű fővárosi író professzionista alkotásáról van szó. Formáját, tartalmát tekintve jól megírt munka, egyáltalán nem érződik rajta, hogy sebtében készült, de tudjuk, hogy Csiky pár nap alatt hozott össze egész estét betöltő színmüveket is, kiválóan. Ot jól elkülöníthető szakaszból áll. Az első rész a szép „alföldi nép" dicsérő jellemzése, amely a prológusok azon követelményének felel meg, hogy pontosan határozzák meg a helyet, aminek a színházát ünneplik. A második rész felidézi a már Vörösmarty óta szinte közhellyé vált allegorikus képet, amelyben a gond és nyomor gyötörte halovány arcú leánykát, a színésznőt vagy Tháliát, azaz a színművészetet a király, azaz a nemzet magához emeli.
