Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
DRÁMATÖRTÉNET - Nagy Adrienne: „De a művészet mindörökké él" (Csiky Gergely ünnepi prológusai)
A harmadik szakaszban Csiky romantikus képekben és lendülettel idézi a vészt, a tüz pusztítását. A következő részben ismét az allegorikus jelenethez tér vissza, melyben a jósorsban felemelt Színművészet meghálálja a Nemzet és a város jóságát, a balsorsban is kitart mellette: A létedért viselt nagy harcodat Hadd nemesítse meg művészetem; S míg az anyag küzdelme elnyeli Erőd nagy részét, hadd maradjak én Közted s az ég közt nem szűnő kapocs. Az ars poetica megfogalmazása után, a közönség, a nemzet és a város iránti hűséges szavait és elkötelezettségét fogalmazzák meg az utolsó szakasz szavai: Nem feledékeny szívvel itt vagyunk, Hogy léted nagy harcában részt vegyünk. Fogadj el újra, engedd, hogy veled Harcoljuk végig nagy küzdelmedet, Ha az anyag nagy munkája bánt, Fogadj el minket enyhület gyanánt, S mely összekapcsol földet és eget, Szeresd és pártold a művészetet! Őszinteségről, elkötelezettségről tanúskodó sorok még akkor is, ha írójának sokkal kevesebb köze volt ehhez a városhoz, mint Temesvárhoz, majd Aradhoz és Budapesthez. Az ezeknek a városoknak a megrendelésére készült prológusok ugyanis kidolgozottságukat, formájukat tekintve természetesen szorosabb kötést, írói-emberi attiűdöt fejeznek ki. Két évvel a temesvári színház megnyitóján elhangzott Csiky-költemény után, a pap-író a szívének oly kedves Arad várostól kapott megbízást ünnepi prológus elkészítésére 11 . Családja Arad megyei, ő maga is Pánkotán született és az aradi főgimnázium tanulója volt, hogyne látott volna különösen nagy kedvvel és szorgalommal a munkához. Ezúttal nem az „ünnepi előbeszéd"-formát választotta, hanem az Árpád ébredéséhez hasonló, többszereplős, allegorikus drámai prológot, amelynek alapjául is a Pesti Magyar Színház megnyitóján játszott Vörösmarty-mű szolgált, mégpedig annak a második fele. Vörösmarty Mihály ugyanis a nemzet ősének, Árpádnak feltámasztása után, akit a Költő tájékoztat a halála óta lefolyt idő történéseiről, illetve saját szemével győződhet meg arról, hogy a nemzet színháza mit jelent a közönségnek, színpadra visz egy szörnyalakoktól üldözött Színésznőt, ki mindenét feláldozta a művészetért, és most az Irigység, Részvétlenség, Megvetés, Gúny, Rágalom, Csáb, Kajánság és Éhhalál kísértik. Árpád azonban megmenti a Színésznőt. A Részvétlenséget dobja az üldözők elé, és magához emeli a művészt, vagyis a nemzet magához emeli a színházművészetet, és együtt éltetik a hazát. Csiky ezt az anyagot dolgozza fel. A nyolc rémalakot összevonással hatra redukálja, ugyanakkor a megszemélyesített kísértéseknek Csiky Gergelynél karakterük van. Vörösmarty szörnyei egy-egy mondatukkal jellemzik önmagukat és kínozzák a
