Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

FÜGGELÉK (Dráma- és színháztörténeti dokumentumok) - Illés Endre levelei Mezei Máriának (közli: Szigethy Gábor)

1943 nyarára gondoltam, te akkor a Tátrában voltál, én idehaza írtam a darabot, s amíg írtam a te hangodra próbálgattam Orsolya szerepét, - nem írtam le addig egy mondatot, amig minden apró hangsúlyával nem élt bennem, hogyan fogod mondani te, - kosztümös, szép, nagy szerepet, szorongató, vonzó figurát akartam teremteni: kettőnknek, s ez is elmúlt, nem hallottam soha, hogyan mondtad volna valóban. Nemrégiben meg a fiókomból dobálgattam ki régi papírlapokat, legnagyobbrészt olvashatatlan és érthetetlen feljegyzésekkel, - így került elém legutolsó darabtervem, amit a „Hazugok" után akartam írni - egy asszony, aki két férfit szeretett: egy nagyon tehetséges férfit, akinek alig sikerült valami, éppen csak vállon veregették, és az utánzót, a tanítványt, aki mindent megvalósított, amit a másik álmodott, akinek minden sikerült. (Nem müvész-dráma lett volna, a férfiakat politikusoknak terveztem!) Milyen szép lett volna, ha megint együtt dolgozhatunk, ha még egyszer összeveszhetnék veled, mint a „Mostoha" valamelyik próbáján, - persze, a dráma, a színház, az érdekes mondanivaló más lett azóta. De nem lett más a rádgondolás, a bennem élő igazi szeretet és gyöngédség, ahogyan feléd fordulok. Hónapok óta nem láttalak! Hónapok óta körülbelül az egy-két barátomra való gondolás az, amit be tudok illeszteni valamiképpen az életembe. Mária, olyan fantasztikusan bonyolult és sok a munkám, hogy a hivatalból - akár hiszed, akár nem - még telefonálni sem tudok neked. Senkivel nem beszélek, senkit nem látok, időnként beteg vagyok, majd az is elmúlik, - nagyon fáradt vagyok, este hazaérek, itthon is dolgozom, fordítok, - sokszor feketekávén és fájdalomcsillapítókon élek (a fejem fáj gyakran). Miért írom mindezt? Hogy elmondjam, hónapok hallgatása mögött milyen komoly, igazi szeretet van. Mennyit emlegetünk Líviával! írok, hogy elmondjam végre, mennyire szeretlek! (Különben te is írhattál volna.) (És nem hívtál meg magadhoz Budakeszire! !) És még valamiért írok, - szerdára meghívtak Szentiványiék, Tamási Aronékkal együtt, - őket sem láttam emberemlékezet óta. Én hirtelen ötlettel úgy fogadtam el a meghívást, hogy magunkhoz hívtam őket, azzal a titkos tervvel, hátha te is eljöhetnél (úgy tudom, most nem játszol). Szerda délután félhatkor jönnek, (márc. 28.) Mária, ha tudsz, komolyan gyere el. Nagyon jó volna végre látnunk egymást. Beszélni, s meggyőződni róla, hogy élünk és vagyunk! Nem merlek hamarább hívni, mert alig hiszem, hogy korábban hazaérjek. De ha lehet, légy pontos, (a többiek biztosan nem azok), s még marad külön is beszélgetni való időnk. Máriám, mindketten nagy, régi s igazi szeretettel csókolunk Bandi 1951. márc. 26. Lakásom: Mányoki út 22. (A régi, de hátha elfelejtetted). Hivatali telefonom: 325-791 (De nem azért írom, hogy lemondj!)