Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

FÜGGELÉK (Dráma- és színháztörténeti dokumentumok) - Illés Endre levelei Mezei Máriának (közli: Szigethy Gábor)

hiszünk, azt csöndben, észrevétlenül meg kell valósítanunk, - de ne szavaljunk és ne térítsünk. Ha hívő vagy, Mária, akkor aszkettkusabbnak kell lenned! Elkeseredett vagyok, Mária! Néhány napja a Madách Színházban voltam, - elkeserítő és ijesztő volt a főpróba közönsége. De a színpad! Talán még jobban lehangolt. Láttam nagy pályatársnődet, Tolnay Klárit! Istenem, milyen szürke,jelentéktelen, unalmas, iskolás, gyenge, gyenge! Se szív, se test, se lélek, se jellem! És hogy ünnepelték! Mária, tartozol a tehetségednek azzal, hogy fölébekerekedsz az ilyen senkiknek! Kell! Szívóssággal, erővel, hittel! Nem szabad hagyni, hogy ezeké legyen a taps, a színpad, a szerep. (Bajor Giziről a Karenina Annában már beszéltünk. De Gizi legalább színésznő! Az nem fájt annyira!) Mária, te is sokat vétkeztél magad ellen. Rosszhírüvé, szeszélyessé, álhatatlanná tetted magad! Sok volt a felhang, a kavargás körülötted. Ne légy a jövőben népnevelő. Ne térítsd meg közvetlenül az embereket. Csak a színpadról, csak ezen a magasabb módon. Már hibásan indultál Pécsre! Óvtalak is, - emlékezz! - ne javítgasd Szendrő fordítását. Halálosan megsérted az ilyen közepes vagy egészen senki embereket. És nagyon félek, hogy te ott minden akartál lenni: igazgató, rendező, hittérítő, prédikátor, zsoltár-énekesnő, író, - hát a jövőben csak színésznő légy! Több alázatot, Mária! Rettenetes nagy dolog: csak színésznőnek lenni. Univerzálisan élni nagyon nehéz, eddig csak Leonardo da Vincinek sikerült, és neki is igen kétesen! Makacsul egyetlen lapra tegyük fel az életünket: te a játékra. Jó, nem vagyok ostoba. Ismerem az érveidet. A színész játékába sokmindenki beleszól, tehát sokfelé kell a frontot tartani. Ez igaz. De te mégis túl lépsz bizonyos határokat. És különben is! Azért légy most szerény, okos, makacs, hallgatag, hogy - győzz! Hogy nagyon győzz! És ha győztél, akkor azután meg kell csinálni a színházadat. Nagyon szeretném ezt megérni. Hogy valóban te válaszd a darabokat, te rendezz, te játssz, te állítsd össze a társulatot! Es ebbe a színházba én sohasem kérek majd tőled szabadjegyet, csak pénzért ülök be. Ezért kell felelned, Mária, és mindent újra kezdeni, jobban kezdeni! Magadban legyőzni a donkisotüzmust. Keményebb, vértezettebb emberré kell válnod. J£s itt be is fejezem levelemet, amely nagyon őszinte és goromba volt, mint egy ellenreformátor levele a XVII-ik századból. De érezned kell, mennyire szeretlek! Bandi 4. - , Drága Mária! Rengeteget gondoltam rád az elmúlt hónapok alatt! Vajon mit csinálsz? Hogyan és hol élsz? Szerettelek volna látni a színházban. Szerettem volna hallani - még ősszel - hogyan maradtál az Operettszínházban. Mit érzel, mire gondolsz? De gondoltam rád másképp is, - mint egy szabályos öregúr: az emlékeimben. Nem is tudom hogyan, - eszembe jutott egyszer a „Méreg" olvasópróbája. (Rögtön úgy olvastad a szerepet, ahogyan hallani szerettem volna.) Karácsonykor kezembe került az „Egyszárnyú madarak" kézirata, valakinek odaajándékoztam, - s rögtön a legnagyobb fájdalommal