Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Nyerges László: Carlo Goldoni színháza Magyarországon II. (1841-1941)
egyik francia gyártmány." (Vaskos tárgyi tévedés. A Fogadósnét a szerző 1753-ban, Velencében írta.) A Budapesti Hírlap 55 dicséri a vígjátékot, Goldoni nőismeretét, és megjegyzi, hogy „Ligeti Juliska, bár nem tudta elfelejtetni Duset, kedvesen ravasz, egyszerűbben kacér és rejtettebben jókedvű volt". Mindkét kritika elégedetten szól Pethes Imre Ripafratta alakításának egyszerűségéről és erejéről, aztán megállapítja, hogy Rajnai Gábor igen friss Fabriziót állított színpadra. A kritikákból kiderül, hogy Hevesi nem a karakterek, közelebbről egy autonom női sors bemutatására törekedett, hanem gáláns történetet adott elő, kedves incselkedésekkel, ártatlan tréfákkal. Valóban Hevesit a komédiák színre vitelénél nem annyira a realista jellem- és környezetrajz érdekelte, hanem sokkal több figyelmet szentelt a játékosságnak, a korhű atmoszférának, amelyhez a stilizálást, a rögtönzést, a mozgásban rejlő táncos-zenei hatásokat is igénybe vette. A komédia 1929-es kamaraszínházi felújításában a szerelmi ugratás mellett előbukkant több, egyéni magatartást meghatározó, társadalmi súlyú mozzanat is. A számítás, az érdek, a haszon, a pénz szerepe és a befejezésben kicsúcsosodó polgári józanság. Hevesi rendezése a játékosságra összpontosított és eltávolodott Goldonitól, mert a figurák rajzát a commedia dell'arte-tipusok felé vitte vissza. Mirandolina szerepében N. Tasnády Ilona a női kacérság és ravaszság egész skáláját megszólaltatta; Pethő Attila, Náday Béla és Pethes Sándor komikus triója vidám scherzóra emlékeztetett. Más szavakkal, az előadás elszakadt a naturalista valósághűségtől, és eszközeit tekintve a színház újrateatralizálásának folyamatába illeszkedett. Érdemes itt felidézni azt az átdolgozói-rendezői vállalkozását, amely ugyancsak a Fogadósnéhoz fűződik, a Magyar Állami Operaházban, 1924-ben. A dalszínház ezúttal olyan fiatalkori Mozart-operát tűzött műsorára, amit ebben a formában a zeneszerző meg sem írt. Az álruhás kertészlány (La finta giardiniera) című opera zenéjéhez a Fogadósné szövege alapján Mirandolina címen írt a rendező új librettót. Felfedezte ugyanis, hogy a cselekmény hasonlósága mellett a szereplők száma is azonos, ami lehetővé tette, hogy az eredeti dalszövegek egy részét is felhasználja. Csupán az eredeti nyitányt cserélte fel Mozart egy befejezetlenül maradt operájának, a Lo spirito deluson&k nyitányával, és a nyitány közben feltárulkozó színpadképet az összes szereplő pantomimes felvonulásával tette mozgalmassá. Ez alkalommal Sándor Erzsi játszotta a Fogadósnét, Szudi Ferenc Ripafratta lovagot, Gábor József Forlipopoli márkit, Marschalkó Rózsi a pincért. A Settecento légkörét árasztó neorokokó opera-előadást mindenki, így a külföldről is idelátogató számos szakértő dicsérte, de a Mirandolina csupán érdekes rendezési kísérlet, zenetörténeti kuriózum maradt. 9. Előadások a reteatralizálás jegyében Az operaházi előadást megelőzően a Vígszínház mutatta be a Fogadósnét, de ennek fordítását madame Darsenne átdolgozása alapján Szini Gyula készítette. Mirandolina szerepét a színház vezető színésznője, Varsányi Irén, a kritikák szerint csupa
