Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor Kalandja

beteg. Nincs, nem lehetséges a kívülmaradás; aki egyszer kilépett a nagyvilágba, aki egyszer laboratóriuma, műhelye, dolgozószobája szigetéről alámerült a hívságos örömökkel csábító külvilágba, az egészen már nem térhet vissza, annak mindig számolnia kell avval, hogy a külvilág követeli jussait. Az orvosprofesszorra szerényebb, de annál nehezebb kaland vár: áz öregedésé. Mindez azonban még inkább tudatosul benne, mikor feleségét megvizsgálja, s ijedten tapasztalja: ismét csődöt mond a gyógyászat, a tudomány, az orvosi gyakorlat. Az élet és a halál kalandja méltóságteljesebb és magasztosabb annál, hogy hagyományos vagy gépi módon vegyelemezhető, gyógyítható lenne. A halálos kór szorításában ragyog föl még egyszer, utoljára az élet vágy, vagy ahogy Márai egy nyilatkozatában figyelmeztette színészeit, a rendezőt és kritikusait, körvonalazván: minek is akart drámai hangot adni: „Egy nap aztán rádöbben, hogy asszonya el akarja hagyni. De rádöbben arra is, hogy ennek az oka az asszony betegsége, mely gyógyíthatatlan. Es a gyógyíthatatlan betegek halálpánikja kényszeríti arra, hogy még egyszer, utoljára értelme, szépsége, lángja legyen életének. Az orvos mindezt látja. Hideg aggyal elhatározza, hogy odaajándékozza asszonyának ezt az érzést."

33 Itt lehet rámutatni arra is, hogy Márai mily sokrétűen bonyolítja színmüve figuráinak viszonyait: dr. Zoltán, a fiatal orvos mindezt nem látja. 0 korábbi nőügyei szerint vélekedik, nem figyel föl az orvosfeleség váratlan rosszulléteire, csak betegségtüneteket vesz észre, elmegy a lényeg mellett. Bizonyára a maga férfiúi mivoltának tulajdonítja az orvosfeleség szerelmét. Talán imponál is neki, s a lelkiismeret csupán atyai jótevője, az orvosprofesszor terveinek hallatán támad föl. Nem kétféle orvosi etika, nem kétfajta gyógyítási módszer szegül egymással szembe, mint A féltékenyek című regényben. Már ott is majdnem csak ürügy az orvosmagatartás egy egyetemesebb érvényű magatartásforma változatainak szemléltetésére, a Kaland című színdarabban a hangsúlyozott kor és rangkülönbség arra szolgál, hogy életértelmezések lehetséges fajtáit de monstrálja, s ezt a szereposztás kiválóan érzékelteti: a fölényes humorú, elegáns, de a humoros alakításokba elégikus felhangot belecsempésző Rajnai Gábor megfelelt a Márai-elképzelésnek, érzékeltetni tudta a nagyvilági embert, a divatos orvost, aki bölcselővé kényszerül életepályája nagy fordulóján. S vele szemben az igazán nem üresfejű, orvosként tehetséges, de önmagába, sikereibe szerelmes dr. Zoltán, akire a Nemzeti Színház színészei közül Jávor Pál pályázhatott a legnagyobb eséllyel, s akinek szerepei közül Rank doktor és Peer Gynt sorakozhat joggal a Kalandban nyújtott alakítása mellé. A kritikák nem egészen elismerők Jávor Pál alakításával kapcsolatban, mintha a sikeres szépfiú allürjeit korábbi szerepeiből hozta volna magával, jóízlése és mértéktartása azonban átsegítette a rutin okozta nehézségen.

34 Annyi a színmű szövegéből is kitetszik, hogy dr. Zoltán bűne és bűnhődése csupán következménye az orvosprofesszor bűnének és a saját maga által kiszabott bűnhődésnek. A szerepváltásra kényszerített dr. Zoltán vállalja a nehezebb részt, de az orvosprofesszor lemondása súlyosabb lelkiismereti konfliktusból származik. Dr. Zoltán szintén alámerült a nagyvilágba, nőügyei csupán jelzései annak a banalitással jellemezhető életvitelnek, annak a nagypolgárinak vélt, valójában kisstílű életformának, amelynek bálványa előtt oly sokan áldoztak. Útban van afelé, hogy divatos orvossá váljék; szökési terve, majd az illemet betartani kész viselkedése eleget tesz a polgári becsületkódex íratlan szabályainak, tulajdonképpen nem más, nem több, mint