Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Szilágyi Ágnes: Molnár Ferenc dramaturgiájának forrásai két bohózatfordítása tükrében

tát erősíti fel, hangsúlyozva fordítói utasításaiban a Jean körül felbukkanó szereplők tájszólását és öltözékük hasonló jellegét. A dialógusokba is belesző magyaros tájszavakat. A Vígszínház repertoárjában még ekkor jelentős helyet foglaltak el Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede, Csiky Gergely színmüvei. Müsorpolitikája azt az átalakulást mutatta, amikor a magyar művek rovására egyre több külföldi exportdarab arat sikert. A hagyományokra van tekintettel Molnár Ferenc, amikor népies jelleggel színezi át a bohózatot. így akarja a felemás magyar viszonyok közé harmonikusan beilleszteni ezt a francia műfajt, mely ekkor még sok ellenérzést szült egyrészt frivolsága miatt, másrészt a magyar darabok elsorvasztásának okán. A Vígszínház játékstílusára is tekintettel volt a fordító. Ennek érdekében sokkal több és árnyaltabb instrukciót sző a darabba, mint amennyit az eredeti szükségesnek tart. Molnár ezek által a színész számára szinte készen nyújtja át szerepének értelmezését, megelőzve és segítve a rendező munkáját is. Minden mozzanathoz érzékletes jelzőket ragaszt: kissé meghatottan, sajnálkova stb. Flersnek és Caillavet-nek ilyen aprólékos, gondos utasításokra már nincs szüksége, mert a bohózatok előadásmódja Párizsban olajozottan futott. Itthon a közönség és a színész még csak pár éve kóstolgatta ennek ízeit és nagy segítség volt Molnár gondos ötlettára, melyet az egész mű során következetesen és nagy ügyességgel alkalmaz. Többek között a színpadi beállítások szokatlan jellegével is fittyet hány a klasszikus stílusnak, például: „Hátát fordítja Jean felé, és így elszigeteli magát Georginával"

20 - instruálja Molnár Ferenc Larzac grófot. Bárdi Ödön sorai megerősítik Molnár tehetségét, mellyel bele tudta élni magát a színpadi szituációk hangulatába: „...szerette előjátszani a darabjában szereplő színészeknek a figurákat, még ha női szerepről volt is szó." 21 A francia és a magyar színpad különbségére mutat, hogy míg a francia szerzőpáros bátran él a kétértelmű jelenetek lehetőségével, Molnár igyekszik egyértelművé tenni azokat. Itthon a szavak kétélű fegyvere, az elhallgatás kipontozott fojtottsága, csiklandóssága még nem minden esetben jött volna át a rivaldán. Végül arra is érdemes utalni, hogy a fordítás a magyar közönség ízlésére eufemizálással is tekintettel volt. Az eredeti szöveg bátran alkalmaz vaskos kifejezéseket: a harmadik felvonás első jelenetében például Jean párizsias ízlés szerint átalakított lakásának díszítését Aubrin így jellemzi: szarság. Molnár Ferenc szalonképes fordításában a közönséges szóból főzelék lett.

22 IV. Egy rendező, aki már nem „tiszteli" az írott szót A vígszínházbeli bemutató rendezője Góth Sándor volt. A rendezőpéldány rávilágít arra, hogy a rendezőnek egyre nagyobb és önállóbb szerepe van a produkció létrehozásában. Erről magabiztos rendezése is tanúskodik. A panelekből építkező bohózatok színpadra állításakor a legfontosabb feladat a szintén panelekre, de sajátosan új panelekre tervezett színészi összjáték. A mintegy tíz-tizennégy napos próbaidőszak során nemcsak a színésszel kellett megértetnie szerepét, de pontosan ki kellett dolgoznia a reakciókat és mozgássorokat, hogy azok fogaskerekek gyanánt kapcsolódjanak egymásba. Az általa kialakított szövegváltozat mutatja, hogy nemcsak jó színész-