Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Szilágyi Ágnes: Molnár Ferenc dramaturgiájának forrásai két bohózatfordítása tükrében

rendező, de tehetséges szövegelemző is volt, és Molnár Ferenc bármilyen írói-fordítói talentum volt is, Góth elsősorban magában bízott, és a magyar szöveg mellé nem átallotta odatenni az eredeti franciát. Saját szemével győződött meg a legtalálóbb megoldásokról. Jól ismerte a nyelvet, fordított darabokat is. „...a franciák mindig nagyon közel állanak a szívemhez.

Galloman, ezt szokták rám mondani..." - olvashatjuk lelkes nyilatkozatát a Magyar színpad hasábjain.

23 Most a mű egyes részeit újrafordítja. Saját kifejezéseivel, mondataival helyettesíti Molnár Ferenc sorait, bővít, betold újabb szövegrészeket, ahol jónak látja. így alakul ki a végleges, a megvalósult színpadi szövegváltozat, melynek tehát három egymásra épülő rétege van: az eredeti francia szöveg, Molnár Ferenc fordítása és a rendezőnek ebből a kettőből felépülő elképzelése. „A jó rendező egyúttal jó dramaturg is, mert műveltsége, olvasottsága s a színpadi hatás ismerete révén megállapítja a színmű fogyatékosságait és szerzővel vagy anélkül rövidít, változtat a szövegen."

24 Góth Sándor rendezése közeledik az eredeti francia darab hangulatához, felerősíti a pikáns bohózati jelleget. így egy triviálisabb, harsányabb előadást hoz létre, mint amit Molnár Ferenc álmodott színpadra. így kerülnek bele a szövegbe a pesti szleng kifejezései: de édes pofikám! No, ne izéljen... (Larzac szavai a II. felvonás 3. jelenetében).

25 Ugyanígy példának hozhatjuk Georgina jellemének átalakítását, melynek alapján kihívóbb, ledérebb és kacérabb színben mutatkozik meg, mint a fordításban: Egy szegény megfőzött kislány vagyok - édeleg Jeannak az I. felvonás 4. jelenetében, és ezt mozdulatokkal is kíséri.

26 Góth elég erősnek érezte a darab hatásmechanizmusát ahhoz, hogy kivédje a magyarkodó sajtó támadásait. Határozott következetességgel tüntette el a Molnár Ferenc által belopott népszínmű-árnyalatot: eltűnik a vidéki jelenetek szereplőinek parasztos tájszólása, vidékies modora és ruházata. Georgina visszakapja eredeti, idegen tájakat idéző jellegét, majmát és papagáját. Góth hangsúlyozottan úgy instruálja a Georginát alakító színésznőt, hogy tájszólás helyett a kiejtése is idegenszerű legyen, azaz törje a magyart. A fordítás és a rendezőpéldány párhuzamos elemzése során tehát egy olyan pillanatfelvétel készíthető, mely megmutatja nemcsak a Vígszínház óriási dinamizmussal működő műhelyét, hanem szemlélteti azt a napra kész tájékozottságot is, mely szinte percről percre térképezi fel a közönség igényeit. Molnár a fordításkor az eddigi müsorpolitika tapasztalataira támaszkodva állította népies megvilágításba a Papát. Ezt azonban a rendezői koncepció azonnal átigazította egy újabb állapot igényeihez, mely szerint a mindig újdonságra éhes közönség már világvárost álmodik maga köré. Góth Sándor egyébként sok mindenben egyetértett a Molnár Ferenc-i koncepcióval. Sok rendezői utasítása Molnár elképzeléseit tovább erősítve, hangsúlyozva került bele az előadásba. Larzac gróf és környezete nevetségessé tételét, életmódjának kritikáját ő is támogatja. Erőszakos szavakkal toldja meg a gróf szövegét, de ennél ötletesebb, akkor még nagyon újszrű megoldással is jellemez: Larzac ugyanis a fiának nemcsak parancsolgat, hanem ha valamit akar tőle, a rendezői utasítás szerint csettint. Góth a gróf férfiúi vonzerejét is megkérdőjelezi. A második felvonás kilencedik jelenetében szerepeltet egy csipkekendőt, mely sem az eredetiben, sem Molnár szövegében még nem található. Ezt a kendőt egy szépaszony leejti. A vidéki egyszerűséget, faragatlan egyenességet tanult Jean pedig nem veszi fel, hanem nagy zavarában figyelmezteti