Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

mak idején alakult ki, mégpedig a német nyelvű színház elleni harcban. Sajnos, a nemzeti kultúra születésének idején a dráma mint műfaj igen lassan fejlődött. Ebből az első periódusból jószerével csak egy színpadképes dráma maradt fenn, Katona József Bánk bá

nja, amely ma is nemzeti drámának számít. (Ebben a drámában a szerző azt a témát dolgozza fel magyar szempontból, melyet az osztrák Grillparzer Treuer Diener seines Herr

n c. művében osztrák nézőpontból, és amelyet Bancbanu

s címen a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatott be 1985. október 12-én, Salamon Siba László rendezésében. Mivel néhány nagy egyéni teljesítménytől eltekintve, mint pl. Vörösmarty Csongor és Tünd

e c. (megj. 1831) vagy Madách Imre Az ember tragédiáj

a (megj. 1861) c. drámai költeményei, az ezt követő művészi periódusokban sem született jelentős magyar dráma, így hiányzott az az alap, amelyre a nemzeti színjátszás építhetett volna. Az adott történelmi feltételek között különösen megnőtt a külföldi, elsősorban a bécsi színház hatása. A századfordulón nálunk is az operett lett a meghatározó színpadi műfaj. Ehhez társult a francia mintákat követő szalondráma vagy társalgási dráma nagy hatása. Mindkét műfajban nemzetközi hírnévre emelkedtek magyar szerzők, mint pl. a komponista Huszka Jenő, Kálmán Imre, Jacobi Viktor, Lehár Ferenc és a drámaíró Molnár Ferenc. Nem csoda, hogy az ő műveik sokáig uralták a magyar színpadot, sőt a világszínpadot is. Színháztörténeti tény továbbá, hogy az európai avantgárd irányzatok mint pl. az expresszionizmus és a szürrealizmus nem hatottak erőteljesen, s így csekély nyomot hagytak a magyar színházi életben, nem is beszélve a 20-as évek politikai színházának olyan újító törekvéseiről, mint pl. Piscator és Brecht. A magyar színpadokon ezért továbbra is a pszichologizáló-realista színjátszási stílus maradt az uralkodó egészen az 1960-as évekig, sőt részben máig is. 225