Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

tiszt váratlanul kilép Czartoryski herceg Lett Gárdaezredéből Az ok állítólag egy irodalmi vagy színházi kérdésen való ösz­szekülönbözés a művészkedő herceggel. Alapos okunk van azonban feltételezni, hogy ezt az elszánt lépést az ifjú tiszt megfe­lelő biztosítékkal rendelkező, magasrangú személyek biztatá­sára tette. Bogusiawskiez ;'dűből származó feljegyzései és ké­sőbbi visszaemlékezései - talán szándékosan? - homályban hagyják ezt a kérdést. A bekövetkező események valószínűsi­tik azonban a feltételezést, hogy a szép, okos és egybehang­zó vélemények szerint rendkívül hajlékony modorú fiatalem­bert Woyna színházi felügyelő választotta ki a társulat mű­vészi vezetőjének szerepére. Mint színészre legalábbis nincsen rá szükség. A hőssze­relmes szerepkörben a Narodowy akkori társulatában már két kiváló erő van: a nála jóval tehetségesebb Owsinski és Truskolawski. A másik tény, amit visszaemlékezéseiben Bo­gus^awski is említ: a társulatba való belépése után - pél­dátlan megtiszteltetés ez egy kezdő színész számára - Woyna néhány napon belül bemutatta a királynak és bevezette a sza­badkőműves páholyba is. Majd a kiérdemesült francia színész, Montbrun gondjaira bízta, aki az első fellépéséig hátralévő három hónapban - nota bene, egy Woyna által fordított fran­cia darabban - megtanította a színészi mesterség alapfogása­ira. Ilyen karriert egy nagyon igyekvő ifjú is csak kivéte­les helyzetekben érhet el ilyen rövid idő alatt. És a hely­zet valóban kivételes volt: a királynak sürgősen szüksége lett egy jól irányítható színházra. 1773-ban Montbrun a Narodowy intendánsa lesz. Az új színházépület megnyitásakor, Gzaniszló Ágost trónralépésének évfordulóján Bogusiawski egy egyszemélyes prológust ad elő a király tiszteletére, majd operát játszanak - lengyelül. Bo— gustawski pedig buzgón fordítja a librettóját annak az operá­nak, amelyet 1780. május 3-án, a király következő névnapján mutatnak be. A társulat nem minden tagja játssza azonban ilyen jól az udvari komédiás szerepét. A rivális Owsinski és a Trusko­72

Next

/
Oldalképek
Tartalom