Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Az aggastyán

: No, látom, mégis, hogy jó leány vagy ... Itt maradsz nálunk. Élünk együtt boldogan ... Csak ezután leszünk mi boldogok ... El fogod felejteni ... Mindent el fogsz felejteni ... Látod, János olyan jó ember ... Boldogan élsz majd vele ... Családod lesz ... nevetni fogod majd ifjúkori bohóságodat. Mári

a (fölugrik): Nagyapa, csak ezt ne mondta volna! ... Ezt nem lett volna szabad mondania .. . Most már érzem ... most már nem maradhatok . . . megyek utána ... mennem kell ... (Megöleli a nagyapját.) Bocsásson meg nekem. Az aggastyán Mária A kisfiú : Mária (tehetetlenül roskad a lócára) (megöleli öccsét): Isten veled! Ne feledd el szegény, szerencsétlen nénédet ... Mária, ne menj! (A lány karjába kapaszkodik, vissza akarja tartani. Mária a tornácig megy, magával vonszolva a kisfiút.) (kiszabadítja magát a fiú kezéből és kirohan abba az irányba, amerre Istók eltűnt) István! István! ... XII. jelenet Az aggastyán, A kisfiú A kisfiú

: (a tornácról néz a távozó után): Hogy szalad, nagyapa ... Hogy szalad! . Mári

a (hangja): István! Az aggastyán

: Nem éri utói, ugye, nem éri utói? A kisfi

ú: Istók ott megy ... messze, messze ... a kis halom felé megy . . . Az aggastyán

: Nem éri utói ... vissza fog jönni . . . 277