Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

ment . . . Elment örökre . . . meghalok székre roskad) (egy A kisfiú Az aggastyán Mária : Az aggastyán Mária : Az aggastyán Mária Az aggastyán Mária : Az aggastyán Mária: Az aggastyán Nagyapa, imádkozzunk ... én félek ... mégis a garabonciás diák volt ... hallottam, mikor át­kozódott ... Azt mondta, elpusztít mindent a vidéken . . . Ne félj, fiacskám ... Jó az Isten, nem bántja a jó embereket ... (ezalatt letörölte könnyeit, fölállott, határo­zott léptekkel bement a szomszéd szobába és most úti köpenyben, kezében kis batyuval jelenik meg. Az aggastyán elé áll. Egy darabig szótlanul néz­nek egymásra) Mária, drága gyermekem ... csak nem ... csak nem teszed meg ... Eh, őrültség, amit gondol­tam ... Nem volnál rá képes, hiszen te jó vagy! Nagyapa, mennem kell ... Megőrültél? ... Hová? (kifelé mutatva): Utána. Mária! Isten veletek! . megtiltom, hogy el­azt parancsolom ... Mária! ... Itt maradsz menj . .. Itt maradsz . érted? Parancsolom! El kell mennem, nagyapa. De hát képes volnál reá, hogy itt hagyj enge­met? ... A kisöcsédet ... a nyomorék öcsédet? ... De hát mi lenne velünk? Mária : Nem tehetek másképp mennem kell Az aggastyán Hát nem tudod, hogy szeretünk? ... Feri, szólj hát, mondd neki, mennyire szeretted! 275

Next

/
Oldalképek
Tartalom