Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Az aggastyán Bolond Istók Az aggastyán Bolond Istók Az aggastyán Bolond Istók Az aggastyán És ha csalódik? Ha csak képzeli, hogy van valami magában, ami a többi ember fplé emeli? Oe hát mi az, ami űz, zaklat, hajszol, ami nem enged megpihennem? És ha mégis csalódik? Akkor majd egyszer görnyedt háttal, redős arccal, majd én is hordom némán az élet igáját, mint annyi más. Élek, mint szürke moszat a fák tövén, és elfelejtem, hogy cédrus szerettem volna lenni. De addig nincs égi, vagy földi hatalom, mely visszatarthatna nehéz utamban ... Eltiprok lelkemben minden olyan érzést, mely hátráltatna ... Nem nézek hátra, szemem a célra van szegezve, úgy haladok előre, a nagyság, a dicsőség felé . . . (elgondolkozva): Ha az évtizedek homályán át visszatekintek a múltba, úgy rémlik, mintha, valamikor, nagyon régen én is így ... Eh! Bolondság! Éhes gyomornak legjobb orvossága, ha bolondok tudunk lenni. Igaz ... erről egészen megfeledkeztem ... megyek, szólok az unokámnak, (a tornácon át el) V. jelenet Bolond Istók, A kisfiú Bolond Istók

: No, kisöcsém, gyere közelébb! A kisfi

ú (ki az elébb az egész jelenet alatt egy sarokba húzódva, tágra nyílt szemekkel nézte Istókot, megrezzenve): Félek! Bolond Istók

: Félsz tőlem? Ugyan miért? 259