Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

van rajta, melyről a gombok nagy része hiányzik. Napbarnított arcát hófehér fürtök övezik. Egy pillanatig nézi Máriát, ki a karosszékben ül mozdulatlanul, fejét bágyadtan a szék támlájára hajtva, mintha észre sem venné az öreget) Mária ...kikísérhetted volna Jánost ... Úgy ment el megint, mintha az orra vére folyna ... Félnapi járóföldről jön hozzánk . . . Mária, hallod? Mári

a (fölrezzenve): Parancsoljon, nagyapa? Az aggastyán

: Azt mondom, hogy egy jó szavad se volt Jánoshoz ... Ö az egyedüli ember, aki felkeres minket nagy elhagyatottságunkban. A vendéget különben is meg kell becsülni ... Mondd, mi kifogásod van ellene? Mária

: Semmi. Az aggastyá

n: És mégis úgy bánsz vele, mintha ellenségünk lenne ... János derék, talpig becsületes ember ... A legjobb gazda a vidéken . . . Mária

: Tudom, nagyapa. Az aggastyán

: És nagyon szeret téged. Mária

: Tudom. Az aggastyán

: Szegény leány vagy. Szüleid semmit se hagytak reád. Maholnap én is elköltözöm ... Mi lenne veled, ha így egyedül maradnál? ... János valóságos szerencse egy ilyen szegény, árva leányra nézve, mint te vagy ... (kissé hevesen) De hát mondd csak, mit akarsz? ... Vársz valakire? ... Mári

a (halkan): Várok valakit. Az aggastyán

: (egy darabig csodálkozva, ijedten nézi a lányt, majd hozzálép, megfogja a kezét): Csak nem ... csak nem szereted még mindég? Mária

: Szeretem. Az aggastyán

: Istenem ... ki hitte volna? Három éve, hogy elhoztalak a városból. Azóta a nevét se vettük ajkunkra. Azt hittem, már egészen elfelejtetted... 251