Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Mária

: Három év alatt semmi sem változott körülöttem, miért változtam volna éppen én? Az aggastyán

: De hisz ő hűtlen lett hozzád! Elment a városról, eltűnt. Azt se tudtuk, miért, azt se tud tuk, merre ment ... El kellett volna felejtened. Mária

: Nem akartam elfelejteni. Az aggastyán

: De csak nem reméled, hogy ide jön? ... Hisz erre a madár se jár ... Csak nem várod? Mária

: Várom, mert szeretem ... (lassú léptekkel a kerti ajtón el) II. jelenet Az aggastyán, A kisfiú Az aggastyán

: (maga elé meredve áll egy darabig, majd a kemence mellől egy gereblyét véve a kezébe, az ablakhoz megy, kezével a szemét ernyőzve néz az égre) A kisfi

ú: (sápadt, sánta gyerek, a rét felől beszalad a tornácra): Mit nézel, nagyapa? Az aggastyán

: Nézem, nincs-e egy kis eső készülőben. A kisfiú

: Minek az? így jobb. Mindég künn lehetek ... Nézhetem az eget ... Nagyapa, szereted nézni az eget? Az aggastyán

: Fiam, az én szememet sérti a napsugár. A kisfiú

: De hiszen nem süt mindig a nap ... Azt én se szeretem ... Azt szeretem, mikor szép, fodros felhők úszkálnak az égen ... Akkor látni lehet őket. Az aggastyán

: (csodálkozva) Kiket? A kisfiú

: (suttogva): Őket ... Te sohase láttad őket? Az aggastyán

: Nem tudom,kikről beszélsz. A kisfiú

: Nem tudom, hogy hívják őket ... de olyan sokan vannak ... A múltkor, régen, még a nagy szárazság előtt,amint a kis halmon heverésztem, egy252