Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

A kritika kiemelte még az egyik szerzetest alakító Gellért Lajos játékát is. Pesti Kálmán, Darvas Ernő és Czakó Pál "jó kabinetalakítást" nyújtottak. A közönség hosszas tapssal köszönte meg az előadást, hívta az írót, ő azonban nem jelent meg a függöny előtt. A megnyitó előadás második egyfelvonásosa is magyar szerző tollából származott. Vámos Árpád fiatal író, a színház titkárának fivére, korábban újságíró az efezusi özvegyről szóló, közismert történetet dolgozta fel. A mese ógörög eredetű, legismertebb ókori feldolgozása azonban Petronius 5atirico

njában olvasható, a 111-112. fejezetben. A történetet felhasználta Boccaccio és Voltaire (

Zadi

g) is. Vámos feldolgozásában a halottőrző katona nem nyers erejével, szépségével vagy pénzével akarja meghódítani az aszs.zonyt, hanem arra próbálja rádöbbenteni, hogy a puszta házastársi kötelességből mutatott gyász - értelmetlenség. Leheletfinom, apró mozdulatokkal kerül egyre közelebb az aszszonyhoz; az - a közönséggel együtt - nem is sejti, mi a katona valódi célja. Végül a katona azzal hódítja meg, hogy kijelenti: nem akarja gyászában zavarni, sőt el sem fogadná az asszony hódolatát: "... ujjal sem nyúlnék tehozzád, ki mindezt meg akarod őrizni az ő számára". A történet végén, amikor férje sírját bontja fel, a gyászában megismert szenvedélyesség izzik fel, most már szerelméért. A darab megítélésével kapcsolatban két ellentétes vélemény alakult ki. Az egyik szerint érdekes, "erőteljes dráma", jól felépített dialógusokkal. Az ellentábor leggyakoribb vádja az, hogy nem hatásos a dialógus, nem "hozza ki" a kívánt hatást: "Irodalmi szempontból így nem egységes és nem harmonikus." A katonát az "invenciózus és feltűnően intelligens" Pataki József formálta meg, "kissé egyoldalúan", de mégis kiváló produkcióval. Markovics Margit bemutatkozásával általában elégedettek az újságok. "Nem közönséges drámai erőt és tehetséget árult el", csak a "természetesség hiánya néha 160