Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
"klasszikusok" "jól mennek" a színházi piacon. Annak ellenére^ hogy nálunk minden színházi tevékenység (legyen az állami, szövetkezeti vagy ún. magánszektor) végső soron szubvencionált, mégsem közömbös (akár e szubvenciók célját, de méginkább a különböző társulatok és hatóságok "imágóját" és presztízsét illetően), hogy egy adott előadás a lehető legjobb terjesztésben részesüljön (Olaszországban a színház ma is nagyrészt mozgó társulatokra épül), növelje a bérletek számát és megtöltse a színház nézőterét. A jelenség viszonylag új: olyan dráma- és színműírók, mint Shakespeare, Moliere, Goldoni Pirandello (fél évszázaddal halála után, legalábbis hazánkban, klasszikusnak tekinthető) bizonyos értelemben népszerűvé váltak, biztos vagy majdnem biztos sikerre számíthatnak, bármiképpen adják is elő darabjaikat. A rendezés, az adaptáció, az értelmezés ezért nem is annyira (vagy legalábbis nem mindig) egy meghatározott inspirációtól, mint inkább attól a szükséglettől függ, hogy az adott szöveg színre vitele különbözzék attól a másiktól (vagy többitől), amely időben őt megelőzte. Álljon itt példaként Moliere Képzelt beteg e, amelynek nálunk - hozzávetőleg tíz esztendőn belül - négy különböző, nem egyformán "indokolt" előadását láthattuk (más-más fordításban, rendezésben, más és más színészekkel stb.). Az imént annak a négy szerzőnek a nevét említettem, akik a dolgok jelenlegi állása szerint Olaszországban leggyakrabban szerepelnek a téli és nyári évad színlapjain. A sort még néhány névvel kiegészíthetném, pl. az orosz Anton Csehovéval. Ki kell emelnünk, hogy a "klasszikusok", vagy mondjuk akár csak úgy, hogy a már ismert szerzők túltermelése, sőt inflációja egyre nagyobb vitát vált ki a tekintetben, hogy ezzel egyidejűleg csekély számban szerepelnek új szerzők és új darabok, s nemcsak az olaszok. Fel szokták ugyan panaszolni az olasz kortárs drámairodalom szegénységét és gyengeségét, de valójában igen keveset tesznek azért, hogy ösztönözzék, hogy teret kapjon; lehetőséget arra, hogy a rivalda döntő próbáját kiállhassa. Hiányzik a megfelelő tájékozódás is arról, ami új külföldön születik, Nyugaton és Keleten egyaránt. 111