Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
\ kérdés boncolgatása teljes mélységében talán túlságosan is messzire vezetne. De fontosnak tartom azt aláhúzni, hogy egy bevált szöveg értelmezési változatainak különlegessége, bizarr volta (ami esetleg összetéveszthető az eredetiséggel vagy a merészséggel), mint említettem, abból a tényből eredhet, hogy az adott rendező vagy színész nem is annyira magával a szöveggel küzd meg, mint inkább azokkal a rendezőkkel vagy színészekkel, akik őelőtte már megküppöttek vele, hogy így különböztessék meg öomagurkat mindenáron. Ez talán jobb, mint a mások tapasztalatainak lapos utánzása vagy plágiuma (bár ezt sem zárhatjuk ki teljesen a lehetőségek közül). De talán akadna középút egymás tudomásul sen vétele és egymás utánzása között. Eme általános bevezető után két olyan klasszikus értelmezésének (adaptáció és rendezés) eseteinél szeretnék elidőzni, akik Olaszországban rendkívüli módon uralják a terepet; ők pedig Shakespeare és Pirandello. Az olasz színház kapcsolata Shakespeare-rel megleheiáje sen sajátos, amire ehelyütt csak igen általános és sematikus módon utalhatunk. Köztudomású, hogy a legnagyobb angol drámaíró több művének (leghíresebb komédiáinak és tragédiáinak, mint pl. az Othell onak olasz forrása van. Ráadásul Shakespeare újbóli fölfedezése a 19. századi Európában jelentős mértékben a kor nagy olasz színészeinek (Modena, Rossi, Salvini Ristori stb.) érdeme volt. Ugyanakkor Shakespeare ihlette a kor legnagyobb zeneszerzője, Verdi több művét, először az ifjúkori Maebet het, később az Qthell ót, s legvégül a Falstaf fot; ugyanakkor befejezetlen maradt a Verdi által hosszú időn át tervezett Lear királ y. (Az utóbbi évtizedekben - helyesen - újraértékelték Rossini ragyogó Othell ojá t, ami Verdiét is megelőzte időben.) Ezen az úton és azoknak a színészi hagyományoknak a jóvoltából, amelyek máig terjednek. követőiknek köszönhetően, (Vittorio Cassmanig) néhány shakespeare-i téma és alak jó ismerőssé vált Olaszországban a széles közönség körében. (Az a név, hogy Othellú - a féltékenység, de a férfiasság szinonimájaként is - nálunk mindmáig 112
