Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 24. (Budapest, 1987)

Fried István: A végzettragédia magyar vége

téka mélyebb értelmet kap a következő jelenetben, amelyben Telegdi éa Gerő idézik a múltat, amelyben előttünk áll egy kettős életet élő ember, aki nem meri vállalni sem önmagát, s a szüntelen felidézéssel, igazán a múltat sem, állandó önigazolásra van szüksége még legmegbízhatóbb hive előtt is. Letépem egyszer bűvös fátyolát, Eszemből mindent, a mi nem valóság, Kiirtok mindent.•• így hangzik fogadkozása, amely komorra hangszerelt megfelelője Lenke játékos szavainak. De Telegdi végzetszerűnek érzi sorsát, a visszavonhatatlanná tett múlt rabja: ... a ki engem számkivetve Rideg malommá tett a bú patakján, Holott magamnak őrlők bánatot, S belsőm zajától felrettenve, ez Éjféli házként rém, a iszony vagyok... Fokozatosan jutunk el a meghasadtság megértéséig, az egykor elkövetett tett újra meg újra követeli végiggondolását. S mert a megingott biztonságérzést a külső szemlélő előtt szilárd és kérlelhetetlen várúr osak önmaga és szolgája előtt meri megvallani, világa nappalira és éjfélire válik szét, e király érdekét állhetatoaen védő vezérére s az éjazaka örök poklában élőére. S mert mindenáron vissza akarja állítani az egyensúlyt, a végsőkig viszi egykori tette igazolását. S ekkor, mintegy tagadva a vógzettragódia dramaturgiáját, az emberi sorsot mozgató erőket, a bűnnel együttélő, bűntől szabadulni képtelen főszereplő, Telegdi, valóban letépné a bűvös fátyolt, kiszakítaná magát a múltból. A múltból, amely nem családi végzet, átok következményeképpen ér a jelenig. Éppen ellenkezőleg, ez átok a jelenben következik be, Telegdi átkozza el önmagát, ha valaha is megbocsát. Valamiképpen oly módon adja szavát, mint Gombos Imre Ottavioja, s ezzel önmaga számára zárt el mindenfajta külön utat, ennek révén sietteti végzetét: De engem átok érjen s kárhozat, He hajlom őket gyermekül fogadni. Omoljanak le házam sarkai, Ha itt tanyát a enyhelyet találnak. A cselekmény folyamán aztán megesküszik leányával, Lenkével, akinek tanyát és enyhelyet kinál, megbocsát a Bethlen Gábor-seregben szolgáló, majd szabadcsapatot vezető Koltának, fiának, aki szintén majdnem tanyát és enyhelyet lel. Vörösmartynál tehát embe-