Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Kiss Eszter: Adaptációk a magyar színpadon 1957-1982 között

dob en sűrítette a cselekményt, e dráma egy nap és egy éjszaka eseményeit jeleníti meg. Ezzel együtt természetesen megfosztatik ettél, amit az epikus ábrázolás lehetővé tesz, vagyis a miliő, a regény tárgyi gazdagsága, a környezet bravúros rajza, ami a regény lényege, nem ültethető át a drámába. Pedig a regénybeli drámai hatást /ami nem azonos a drámai mUnem törvényszerűségeivel/ paradox módon éppen ez e fajta, alapvetően epikus ábrázolás biztosítja. Annak megmutatása, hogy ez a környezet hogyan fojtja meg, oldja föl magában az újító szándékot, sodorja a bukás felé szükségszerűen Szekhmáry Zoltánt. Ezt a regényben nem ekciők bemutatásával éri el Móricz, hanem a "negativ cselekvés" ábrázolásával, a magyar ugar cselekvést megölő levegőjének érzékeltetésével. Ennek az ábrázolásnak lényege tehát az analizálás, az "epikus levegőben" és térben válik élővé, tárulkozik ki ez a móriozi világ, az anyag ellenáll a stilizálásnak, koncentrálásnak. Ezért van az, hogy a dráma-változat csupán az eseményeket sűrítette a drámai szerkesztés formai szabályai szerint, de az ábrázolt világ minemüségét, működésének törvényszerűségeit nem tudta magába tömöríteni. A drámában ezt az atmoszférát, életvitelt a muri jelenetei érzékitik meg, de lényegesen szegényesebben, mint a regény anekdotikus bőségében, s igy a környezet, ez a haláltáncát járó dzsentri-világ elveszti a tragédiát motiváló jelentőségét, szinte háttérré válik. A dráma ugyanis azt sugallja, hogy Zoltán azért bukik el, mert felesége nem Írja alá a kölcsönhöz szükséges váltót, nem pedig azért mert lehúzzák a tradíciók, az energiáit tivornyákba fojtó dzsentri-környezet. Az öngyilkosság motiválatlanságának másik oka - ami szintén szegényiti Zoltán jellemét ia - a Rozika-szál súlytelanitása. Zoltán és Rozika kapcsolata kis kalandocskává törpül. A drámában nem egy másfél éves titkolt szerelem végső stádiumát látjuk. Zoltán a muri napján ismeri meg Rozikát, aki még aznap el is tűnik Lekenczeyvel, s akinek igy beszűkül szere~ pe, és elveszti e regényben oly meghatározó szimbolikus dimenzióját is, emit Sőtér István igy fogalmaz meg: "Szakhmáry tervezett paradicsoma összezsugorodik Rozika hálószobája köré; melyben fogoly ls marad a férfi, aki az alkotás, cselekvés tágas térségeire vágyott. .."'^ Igy e regénynek ez a szála is a magyar ugar lehúzó erejét, a kitörés lehetetlenségét mutatja, árnyalja. S kétségtelen, hogy e regényben Zoltán tragédiájához hozzájárul ez a végzetes szerelem is. Az egynapos kaland mint az öngyilkosságot motiváló tényező, nem meggyőző. A darabban nem ismerhetjük meg Zoltán nevelési, erkölcsi eszményeit sem, amelyek összetett jellemének gerincét al-