Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982
való küzdelem, hasonlóképpen nem a konszolidációs légkör sajátja volt, A hetvenes évek első Csurka darabja a Döglött aknák , Paáltól, az ötvenes évek kiskirályától Csurka szerint mégsem szabadulhatunk olyan könnyen, ahogy a konszolidáció korszaka hirdette, Csurka azt Írja egy helyütt, hogy egy jelenség szatirikus ábrázolása akkor szükséges, mikor a tegnapi téveszmékre ráismerünk ugyan, de ez nem jelent automatikus legyőzést is/ 50 / A kritikák szinte egyöntetűen elitélték, hogy azonos szintre került a múlt két fázisa. Ez gondolatilag tagadhatatlanul nem eléggé kidolgozott ötlet, csak éppen azért, mert Moőrt és Paált nem azonos módon, mélységben tagadta meg az utóbbi 25 év fejlődése, A hetvenes évek értelmiségi ábrázolásainak, problémaköreinek mintegy sűrítménye az Eredeti helyszín , A kontraszelekció, a karrierszerzés cinizmussá válása, a szemhunyásra alapított életberendezés kétessége mind olyan kérdések, melyek Csurka e darabján kívül a hetvenes évek többi keserves vigjátékábsn ls felbukkannak, A reprezentatív értelmiségi s hetvenes években már nem a tanár /nemzetnevelő/, sem az orvos /társadalomgyógyitő/, hanem e művész./51/ A művész mindenféle osztály ás rétegkarakteren kivül állhat /e szempontból analóg az életmód ürességének kritikájával, ahol a kispolgá rjaág nem ruháztatik fel semmiféle munkás, vagy paraszt, vagy tisztviselő karakterrel, tehát nem ezeknek e státuszjegyeknek a kispolgárivá torzulását célozza/, A művész ezen kivül az az értelmiségi, aki a legteljesebb belterjességében él, egyáltalán nem konfrontálódik, nem érintkezik a társadalom más rétegeivel. Ez a belterjesség pedig a karrier sűrített ábrázolását kínálja, ahol minden felmentéstől, magyarázkodástól, megideologizálástól mentesen, tisztán morális kérdésként merül fel az érvényesülés kérdése. "...ha a szakma egyik tehetségtelenjéről kiderülne, hogy nincsen semmi talentuma, s valamilyen módon meg is válna a pályától, azzal maga a szakma - illetve benne e tehetségtelenek, meg e tehetségtelenekből művészt faragók - is lelepleződnének."' Ezzel tehát e karrier más értelmezést nyer. Egyrészt a tehetségek integrálásának, másrészt a tehetségtelenek felszínen maradásának kérdésévé alakul. Az Eredeti helyszín asszisztense, Szerdehelyi Kis a szemünk láttára válik kebelbélivé. Igaz, Szerdahelyi cinikus karrieristává alakulása nem elég motiváltan történik, a változás tehát csak sugallja, hogy a művészetről szóló tagadhatatlanul szép gondolatai teljesen haszontalanok az érvényesülés versenyében. Szerdahelyi utódja
