Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982
A társadalmi dráma helyébe e 70-es években az ún* "keserves vígjáték" lép. Ez e vonulat a tragédia éa a komédia határán lebeg, sokazor elmondták már, hogy egyetlen változtatással a Bölcsek a fán , a Kulcakeresők . az Eredeti helyszín akár tragédia is lehetne, ehelyett az ironie, a groteszk lehetővé teszi, hogy távolságtartással, az elemző szemű megfigyelő gesztusával kritikát adjanak* Ez a távolságtartás azonban kétélű fegyver, e színpadraállítás akár a megnyugtatás érzését is keltheti a nézőben, mintha tőle mindez távol állna, rá nem vonatkozna* Kérdés, hogy ez a "keserves vígjáték" hogyan módosította a public Isztikus, konszolidációs vígjátékokban megjelenő értékrendett mit vallott a karrierről, a társadalmi gyakorlat hibáiról, Noha még a hatvanas években születtek, Csurka elad vígjátékainak semmi közük ahhoz ez optimista-pozitív értékrendhez, end a hatvanas évek karrier- vagy kiskirály - ábrázolásait irányította* Az idő vasfoga dramaturgiája, ötletei jobban kötődnek a bulvárvigjátékhoz, Kenéz Fái pesti markecoló története azonban azt az általánosabb kérdést feszegeti, kiből ml lesz - mi lehet - Magyarországon? A választ nem ez, ami lehetne; - a Szájhős sel párba állítva nyeri el keserű tanulságát t a fényes tehetség élőhalottá züllik, a zsebmetszőből vezérigezgató lesz. Ez pedig olyan mélyebb kérdéskört, a szemhunyáson alapuló életformát érinti, mely szöges ellentéte a konszolidáció értékrendjének, s csak a 70-es évek végén jelenik meg újra. /Kenéz hiába jelenteti fel magát a minisztériumban, kiderül, hogy a felsőbb szervek mindent tudnak a vezérlgezgató múltjáról, csak éppen senkit nem zavar./ A karrier kérdésköre rögtön a kezdetnél összefonódik Csurka központi témájával - az értelmiségi önfeladásának, öneladásának problámájával. /45/ A szájhős Dékány Lajosban az az értelmiségi lép először színpadra, aki önkinző, saját magát, családját agyonbeszélő hősként áldozata és élvezője korának. Tetszelgő örömét leli önmaga megvetésében, tartását "dumával" helyettesíti, amellyel reflektáltságot, önkritikát hazudik. A korszak vigjátéktérméséből részben keserves, nem könnyeden nevettető voltával ritt ki, részben pedig a korszak szellemiségébe sem illett. /Ha összehasonlítjuk az - Igen színvonalas - Homokóra Haynaljávai, a Meddig lehet angyal valaki Borbiró-
