Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982

•ászét viszont épp a belső törvényszerűségek ábrázolásátél ódzkodik, ehelyett esetlegessé fokozza le e negatívumokat' . A könnyű műfaj a komikummal szemben éppen e könnyed, szórakoztató, fejcsóváló kri­tikát vállalja fel. Jő szemmel láttat meg fonákságokat, visszás je­lenségeket a mindennapi életben, s ezt feldúsítja egész estét betöl­tő vígjátékká, mely a közönséget a ráismerés szelíd örömével gazda­gítja. A 60-as évek vigjátéktérmésének zömét e publloisztikus igaz­ságú, de általános szemléletében nem szatírái, hanem könnyed humor jellemzi. Nem e gogoli szatírát, nem a moliere-i jellemábrázolást, még esek nem is e népi komédiát tekintette példának. A magyar drá­mai, színházi Óa emögött húzódó társadalmi hagyomány kijelölte úton, a bulvárkomédia útján haladt. Formálta, alakította a közéletet, csak épp nem felkaveró módon, hiszen objektiv funkciója éppen a csendes konszolidálás volt. Az új politikai megszilárdulásának éveiben nem e mélyre ásó szatíra, hanem az alapvető egyetértés volt a politikai kívánalom, ami egybeesett - mint említettük - e közönség nyugalomra vágyásával. A tekintélyes részben kritikai hangvételű vígjátékok "birtokon belüli" pozioióből bíráltak. A gúny tárgya a kispolgári szemlélet, elmaradottaág, stb,^ Voltak, akik fenntartásáéi fogadták a min­dent megértő, mindenféle szempontot egyforma elnéző fejcsóválással kisérő, derűs hangot, melyre még csak árnyékot aem vet semmiféle szatirikus kedv.^^ Ha a szlnházüzem felől nézzük a kérdést, ez a természetes. Ahhoz, hogy s néző bejöjjön a színházba, szükséges volt, hogy ne emlékeztesse semmi e reakciósok, szabotőrök elitélésé­nek 50-es évekbeli dramaturgiai sémáira. Lehet kedveaen, vagy játé­kosan, akár cinikusan élcelődni, de gyilkosan sohasem. Hiszen az é­letben együtt kell élnünk "reakciósokkal", "be nem illeszkedettek­kel", vagy akár dogmatikusokkal is. Az "aki ninos ellenünk, ez ve­lünk van" jelszó a színházban nem a szatírát, a megsemmisítő ne­vetést, a társadalmi purifikálás műfaját igényelte. A 60-as évek szinte egyetlen - s törvényszerűen hatástalanul maradt - szatiraigényü darabja Németh László Az utazás cimü drá­mája, mely e manipulációt, sőt a konszolidációs folyamatot bírálja. A konszolidáció által igényelt "megtért mintaemberek" "kreálását", vagyis e cinikus manipulációt, a korazak kínálta integrálódási stra­tégiákat láttatja meg. Gondolati igényessége, könnyedség helyett vádló iróniája - viaszhangtalenaága ellenére is - jelentőssé teszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom