Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években
seket visznek tovább. De térjünk vissza a Marat halála produkcióhoz, amelyet imént már az új hullám törekvéseinek példaadó szintéziseként említettünk. Ezt az előadást egy olyan rendező hozta létre, aki amatőr-szlueszként indult, Paál István szegedi egyetemi együttesében, és még főiskolai tanulmányai előtt módja volt megismerni az úgynevezett nyitott színházak nemzetközi mezőnyét, például a wroclawi fesztiválokon. Ács munkájában végülis ezek az amatőr tapasztalatok ötvöződtek a legjobb kaposvári erényekkel, a színészi átéltség intenzitásával, ugyanakkor egyfajta brechtles rálátással is, amelyet például Ascher rendezései képviseltek ugyanitt. De Ács még bizonyos újnaturalizmustól sem riadt vissza a Maratban. A valóság felidézése ugyanakkor korántsem egy precíz elmegyógyintézeti környezetet jelentett; a deszkapalánkos szinpadtér a szenvtelen megvilágítástól, a ruhák jelenldejü hétköznapiságától, s egyáltalán attól a bizonyos általános "kaposvári szürkétől" lesz valódibb a realitásnál. A Marat halála produkció rendkívül erőteljes pszlohofizikei hatásokkal dolgozik, amelyeket a színészek mesteri technikával érnek el; a teljes, szinte révült beleélés félelmetes pontossággal vált át narráciőba, reflektációba..• éa vissza. Mé gaines soha csinált s ág-érzete a dolognak, a szenvedélyesség mindent hitelessé tesz ezen a színpadon. A brechties songok akciókká alakulnak, és Ács a kegyetlen színháztól hozott kemény hatásokat koreográfikus igénnyel alkalmazva, egyszerre brutális és költői. Előadása lényegében katartikus forradalomsirató - s ennyiben tökéletesen hü Weiss-hez. Ami alapvetően önálló: az a rendezői felfogás, hogy a Charentoni ápoltak nem különféle látványos elmekórtani eseteket adnak elő, hanem az ügy mániákusait. Olyan embereket, akik azért kerültek ide, mert valamennyien e megszállottságig átélték a forradalmat, bizonyos szerepeket a francia forradalomban, amelyeket elfojthatatlanul tovább élnek annak bukása után is, már Napóleonon is túl, a restauráció idején. Ezzel színészi külsőségek helyett a belső koncentráció ra szavazott Ács, és a játék átütő erejét épp ezzel érte el. Azzal, hogy figurái nem őrültek, hanem egy történelmi esemény önmagukat túlélt tanúi. A játék rétegezettsége is nyer azáltal, hogy nem múltszázadi jelmezek, hanem különféle, eszázadi viseletes ruhák kerülnek a szereplőkre, olyanok, amelyek elsősorban a típusokat karakterizálják. !
