Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

Az előadás ettől az amatőröktől Ismert csoportszínházi jelleget is megidőzi; mintha osak egy mai szlnházcsapat adná elő, hogy a charentoni intázet lekól előadják a forradalmi eseményeket. És hát végülis nem igy Tan? Hiszen Weissnek is épp ez a nézőpontja: a mából láttatni a történelmet. Marat és Sade magatartásának dialektikáját. Ezért alkalmazza már ő ls a charentonl keretet, és a Krónikást, mint "elidegenítő effektust". Amikor Ács ezt a kétrétüséget egy harmadikkal tetézi meg, akkor felerősiti a darab távlatosságát. Figyelemreméltó, hogy ez a - bármily félve is Írunk le ilyesmit - tökéletes előadás, csakugyan osztatlan kritikai és közönségsikert aratott. Nyilvánvalóan elsősorban kortársi fütöttsége miatt, de ez e szellemi-tartalmi telítettség csak a hiánytalanul adekvát formában hathatott ilyen elementárisán. Ez az előadás éppen azért lett az új hullám eredményeinek eddigi betetőzése, mert modernsége a maradéktalanul "megemésztett", perfekt módon alkalmazott világszínház! eszköztár és a sajátos kelet-közép-európai történelmi tények adta látásmód egységéből táplálkozik. Jegyzetek

: 1. Borisz Eichenbeum: Irodalmi elemzés Budapest, 1974. 82.o. 2. Bertolt Brecht: Szinházi tanulmányok Budapest, 1969. 178.o. 3. Martin Esslin: Az abszurd dráma elmélete Budapest, 1967. 10.o. 4. Eugenio Barba: Kísérletek színháza Budapest, 1965. 37.o. 5. Brecht: i.m. 179.o. 6. Esslin: i.m. 82.o, 7. uo. 21.o. 8. Barba: i.m. 37.0. 9. Luigi Rasi: A színész művészete. Fordította s részben átdolgozta Radó Antal. Budapest, é.n. 20.o.