Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években
Természetesen a három előadás • színészi hangvételei is erősen különböznek. A vidéki játékmód érdes és szenvedélyes, akciókkal teli, játékközpontú. A Madáchban szenvelegnek, unatkoznak, semmittesznek. És még ebben az évadban rendezi Major a Szecsuáni jéleiket a Nemzetiben, Tovsztonogov ugyanott vendégként a Revizor t. Horvai pedig színre viszi a Vigben nevezetes Három nővér ét, a karámszobába hulló falevelekkel, amelyek szinházi vitát indítanak el a sajtóban. Valami tehát megmozdul a magyar színházi életben. És ez a mozgás egyebek között arra is figyelmeztet, hogy Itt valóban nem egyszerűen generációs hullámról van szó. Major Brecht és Shakespeare-produkciói, Horvai Csehov-előadásai jelzik, hogy az idősebbek között is akad, aki párbeszédet óhajt a valósággal. Ekkor, 1972/73 táján világosan látható /már annak a szemével, aki látni akarja!/, hogy a konzervatív közízlés és kritika valójában mennyire retrográd* Zsámbékiók vidéken, Major és Horvai Pesten erős ellenérzésre találnak, holott újításaik osak relative merészek. Az elutasítások mégsem előadásaik tartalmát érik, hanem formavilágát, játékstílusát. Imitálónak találtatik a "csehovi" hangulat száműzése csakúgy, mint a bútorokat lassan betemető falevelek szolid szimbolikája. Dehát legalább tudomásul lehet venni: a harcot ezen a szinten kell megvivni. És az is nyilvánvaló ugyanekkor, hogy Pesten erre nincs lehetőség. Hiába rendez Major évadonként egyet a Nemzetiben, éa hiába folytatja Csehov-sorozatát kétévenkénti bemutatókkal Horvai. A szinházak, amelyekben dolgoznak, egész arculatukkal elütnek ezektől a ritka előadásoktól. Olyan műhelyeket teremteni, amelyekben a szinház egésze képvisel egy új felfogást, csak vidéken lehetséges. És persze ott sem mindenütt; hiszen még Kecskeméten sem sikerül úgy, mint Szolnokon, és Szolnokon sem annyira, mint Kaposvárott. Hogy értendő ez? Egyszerűen arról van szó, hogy Ruszt József, aki Kecskeméten lett főrendező, kialakitja a maga sajátos, celebráló-rituális színházát, és évadonként átlagosan egy bemutatóval képviselteti azt a szinház műsorán. A produkciók zöme azonban tökéletesen másféle színházat manifesztál - leszámítva egy rövid időszakot, amikor Szőke István Kleist és Hristic-rendezései felérnek Ruszthoz. Szolnokon ia meglehetősen egyedül van Székely, bár ott nincs akkora szakadék a "főrendezett" produkciók meg a többi között, mint Kecsv pméten. Mégis, Kaposvár az a szinházi műhely, amely Zsámbéki irá-