Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években
Természetesen az új hullám jelentkezése nem úgy képzelendő el, hogy a hozzá tartozó rendezők egycsapásra és eltökélten színre vitték mindazt a szellemiséget, mindazokat az eszközöket, amelyekről nemzetközi viszonylatban beszéltünk. Korántsem; hiszen többségük pályakezdő lévén, először színházi jártasságot akart szerezni, s egyebként is feltehető, hogy színházeszményeik csak munka közben alakultak ki. Nem haszontalan felidéznünk, mit rendezett például Ruszt, Baberczy, Székely és Zsámbéki a hetvenes évek elején, bárha e dolgozat nem vállalhatja a repertórium szerepét. Mégis, alighanem szükséges az emlékeztető, mert éppen a kezdeti évek műsora veszett már a homályba. Nézzük tehát. 1969-70: O'Neill Hosszú út az éjszakában cimü tragédiáját Ruszt Debrecenben, Székely Szolnokon viszi szinre. Zsámbéki egy évvel később Kaposvárott, és meglepően sokat dolgozik: Knott krimijén / Várj mig sötét lesz/ és Shaffer: Black Comedy jén tanulja a szakmát, miközben Osztrovszkijt / A művésznő és hódolói/ ós Goldonit / A kávéház/ rendez, majd Miskolcon vendégként még ugyanebben az évadban Szakonyi Adáshibá ját. A 71-72-es évadban Ruszt szintén jegyez egy Adáshibá t Kecskeméten, Debrecenben a Galilei életé t Brecht-tői, majd a Rómeó és Júli át ugyanott, hogy évad végén Kecskeméten a Hamlet et állítsa színpadra. Ugyanakkor mutatja be Székely Szolnokon Örkény Macskajáték át s Babarczy Pécsett gyorsan követi a maga előadásával. Ez az évad mindenképpen jelentős az évtized szinházi történetében. Székely, Zsámbéki és Ádám Ottó szinte egyszerre mutatják be színházaikban a Sirály t. A három premier mindenképp fordulópont : "a színészi felfogások /és az életfelfogások is/ nyíltan konfrontálódnak. Immár lehet választani. Zsámbéki Sirálya kopogós, kemény, illúziótlan: semmi atmoszférikus lebegés, az előadás a tehetség pusztulásáról szól egy elvtelen, önző és kisszerű közegben. Székely világa nagyon hasonló, de ő legalább Nyina tehetségében, életerejében, fiatalságában bizakodni próbál. Ádám fáradt, elgyötört, szkeptikus embereket mutat; azt tolmácsolja, hogy ne higyjünk a hőzöngő újitók buzgalmainak, hi szen amúgyis dilettánsok, vállalkozásuk tehát eleve reménytelen. Maradjunk meg az öreg rutiniék tapasztalatainál, akik legalább nem sodornak tragédiába.
