Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

Ez nyilyánvalóan bosszantotta a konzervatív ellenzéket. Hiszen mennyivel könnyebb lett volna nekiszabadult kóklerekről szónokolni, és aggodalmasan óvni tőlük a közízlést. Dehát Ruszt Shakespearerendezései, vagy Zsámbóki kaposvári Kleistje és Sütője, Székely Molièreje avagy Csehovje nem adott alapot a közfelháborodásra. Néhányan mégis, mindennek ellenére, megpróbálták az avantgárdé rémét huhogtatni, összehordtak hetet-havat a kegyetlen színházról, meg a kisértő antihumanizmusról - mégpedig leggyakrabban azok, akik nem is látták az inkriminált előadásokat. Feltehetően sok köszönhető az új hullám mellé álló kritikusok kitartóan higgadt érvelésének, amellyel nem engedték ezt a hamis hisztériát kibontakozni, illetve legalábbis következetesen rámutattak: vidéken nem experimentális színházat csinálnak, nem sarkából forgatják kl a világot, hanem józanul és lelkiismeretesen próbálnak szembenézni a kor valóságá val

. A vidéki színházak időszakos pesti vendégjátékai is nagyban hozzájárultak aztán a locsogó vádaskodások hitelvesztéséhez. Végül több százan láthatták Budapesten is magukat az előadásokat, és felmérhették, mi igaz az időnként vagdalkozva nyilatkozó fővárosi szinházvezetők szólsmaiból. Kiderülhetett, hogy saját provincializmusuk és tájékozatlanságuk védelmében provinciálisán és tájékozatlanul támadnak egy másfajta Ízlést, mert nem járták ki - hol is járták volna? - a tolerancia iskoláját. Ezért - a lejárató legendák szertefoszlatásával - volt kénytelen taktikát változtatni a hazai szinház "akadémiája"; ezért kezdte terjeszteni, hogy az új hullám voltaképp semmi újat nem csinál. Hogy például a kaposvári realizmus nem más, mint madáchszinházi realizmus, csak kevésbé jó színészek, kisebb egyéniségek részvételével. Ekkor kezdték azzal viádolni a vidéki élenjárók pesti közönségét, hogy az csak a tüntető gesztus kedvéért csinál felhajtást a vendégjátékok körül. Hogy ez a megnyerő okfejtés nem éppen logikus, az persze nem zavarta azokat, akiknek ebben hinni kényelmesebb volt, mint szembenézni a tényekkel. Azzal például, hogy a l'art pour l'art "tüntetők" még véletlenül se a győri vagy a debreceni, netán a szegedi vagy a békéscsabai szinház előadásait használták fel "ürügyként". Mielőtt tehát megkísérelnénk konkrét előadásokra és alkotókra hivatkozva megfogalmazni ennek a Kaposvár-Szolnok-Kecskemét háromszögből kiindult szinházi reformációnak tényleges jelentőségét, s mibenlétét, próbáljuk meg áttekinteni, hogyan is kezdtek a hetvenes évek elején a fiatalok, illetve milyen körülmények összejátszá130