Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kiss Eszter: Adaptációk a magyar színpadon 1957-1982 között
és a gyerekek együttes, örömteli játéka. A mozgáara, szereplésre való alkalom, az élénk tempó is biztosította figyelmük lekötését. /Persze ehhez megfelelő tér is szükséges, amely ma legtöbb színházunknak nem áll rendelkezésére, nemhogy huszonöt évvel ezelőtt./ A mese, a játék folyamán az "előadás" észrevétlenül is "szinházra tanította" közönségét. A gyerekek végigélték a kellékek kiosztását, melyeket ők is használhattak a közös játékban; ők döntötték el, milyen jelmez kerüljön az egyes szereplőkre, s együtt alakitották a történetet, ők maguk is szereplők voltak. Valódi aktivitással és átéléssel vettek részt a gyerekek a produkcióban, amely megmutatta, hogy a kicsik közönsége számára is létrejöhet a "szinházi csoda". S ezt ez is tanúsítja, hogy sok kisgyerek többször is elment az előadáara. Eposz, mítosz - színpad Eposz ás mítosz, ez a két szó az újabb magyar színháztörténetben Kazimlr Károly nevéhez fűződik. Munkássága során mindig ls vonzotta az epikus színház, s ezzel kapcsolatban "hármas eszmény" vezette útján: e népművelő színház, az újító azaz mindig új formanyelvet, friaaitő forrásokat kereaő, a belterjeaséget kerülni vágyó szinház, a az értékmentő szinház eszménye. Utjának olyan állomásai jelzik ezeket a törekvéseit, mint Dante Isteni színjáték a /Thália Szinház, 1968./, a Kalevala /Körszinház, 1969./, Milton: Elveszett Paradi csom c. eposza /Körszinház, 1970./, a Ramajana /Körszinház, 1971./, a Gilgames-eposz feldolgozása / Agyagtáblák üzenete . Körszinház, 1975./ és az Snekek éneke /Körszinház, 1979./ - hogy témánkhoz híven csak az eposzi ihletésű és mitologikus müvek körét jelezzük Kazimlr Károly dramatizálása! és rendezései sorában. Ezek között az egyik kiemelkedő, reprezentatív produkció a Ramajana volt, amelyik egyaránt tükrözi Kazimir törekvéseit és alkotói módszerét. A több ezer éves, hstalmas indiai eposz szinjátéki megjelenítésének Indiában régi hagyományai vannak. Meg ma is minden évben eljátsszák falvakban, városokban a harminc napig folyamatosan tartó ún. Ramajana-játékok formájában. /Delhiben pedig tiz napig tartó rövidített változatot adnak elő./ A közönség természetesen elejétől végig ismeri a cselekményt, s ismeri a mitológiát, melyből épitkezik a mű. A Ramaj8na-játékok nézőit tehát összeköti az a közös mitikus világkép és felhalmozódott kulturális örökség, melyet az ott 104
