Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
/ami azóta ia rendezői munkásságának fő jellemzője/, a szereplők közötti viszony lélektani felépítésével a közönség és a kritika egyértelmű elismerését váltotta ki, Csiky András /Jimmy Porter/, Elekes Emma /Alison/ és Boér Perenc /Cliff Lewis/ pedig művészi pályájának eddigi legnagyobb" sikerét aratta; Csiky-Jimmy többórás dühöngését Elekes-Alison többórás hallgatása ellensúlyozta, Boór-Cliff darabosságában gyengédség emberi melegség és tisztaság érvényesült, A kritikusok egymással vetélkedve dicsérhették, elemezhették az előadást, minthogy az valóban a dráma szintjén volt: "Szatmár bemutatta Osborne-t az országnak" /Pöldea»László/. Ugyancsak Kováos Perenc beállításában vitte sikerre Csiky /Becket/ ós Boér /Király/ Anouilh drámáját, és Kovács Perenc volt a rendezője Caraua Caligulá jának. Pirandello IV, Henrik jének /a címszerepet mindkettőben Csiky András játszotta/. Cseresnyés Gyula rendezői átállása szintén Ígéretesnek mutatkozott. Bár csak néhány előadást ért meg /művészeten kívüli okokból/, Sarkedi Imre Elveszett paradicsoma Cseresnyés rendezésében, természetesen Csiky Andrással ós Elekes Emmával, Szatmáron is rangos szinházi esemény lett /1963 márciusában/; az elmaradt sajtóvisszhangért a későbbi évek némiképpen kárpótolták Csresnyés Gyulát - például Shaw Sosem lehet tudni cimü színmüvének 1965-ös bemutatója kapcsán: a szatmári színházhoz mindvégig hűséges kritikus, Pöldes figyelt föl a társalgási drámától elszakadó, Brechten át az abszurd felé mutató hangra. /"A rendezői lelemény:Cseresnyés Gyula rájött arra, hogy ami Brechtnél a V-hatásban teljesedik ki, már Shaw-nál csírázik abban, ahogy végletesen távol tartja magát azoktól a hőseitől, akiknek sem szinük, sem fonákjuk nem igaz: legjobb tehát, ha a rendező tulajdon karikatúrájukká alakltja ezeket a személyeket, mert semmit sem aknázna ki Shaw-ból a ma számára, ha odaállítaná őket társalogni,"/ És minthogy a színészek /főképpen Köllő Béla, Korcsmáros Jenő és Nagy Iza/ fogták ezt a megközelítést, a rendezői szándék a színpadon életre kelt. A Csehov-novellákat összefűző Arout-darab, Ez a különös állat újabb lehetőséget jelentett /1967/ egy modern vigjátóki stilus kipróbálásához. A "komoly" abszurd megszólaltatásában Cseresnyés ugyancsak részt vállalt: noha még a hivatalos szinházi kereteken kívül, de a szatmári színészekkel először ő vitte szinre Páskándi Géza egyik darabját, a Külső zajok cimű egyfelvonásost, a szatmári Ifjúmunkás-matinén, 1968-ban. ő adott szinpadi formát a szatmári háziszersőnek számitó Pöldes Mária A hetedik az áruló cimü müvének /1966/, amelyben a társulat szine-java vonult fel, hogy a Dürrenmatt
