Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

atomfizikusainak problémáit Reginald Rose "dühös embereinek" módjára újraélő drámát gondolati és formai értékeihez méltón, vagy talán azt meg is haladva segitsék sikerre, az emberiség időszerű dilemmájával nézve szembe. Egy új, korszerű szinházi nyelv, a szemlélet és az eszközök megújítása felé vezető úton Szatmárnak a későbbiekben is volt hozzájárulása egy-egy kiemelkedő - igaz, egyedinek bizonyuló, a társulat egészét már nem meghatározó, nem jellemző - bemutató révén, Ács Alajos igazgatása idején. Az 1968 őszétől immár román tagozattal is rendelkező, Északi Szinház nevet viselő intézmény magyar társulata egyelőre folytatja a Nézz vissza haraggal szinrevitelével kinyilvánított példamutatást, és elsőként vállalkozik egy Ionesco-mü magyar nyelvű bemutatására. A bukaresti példán /igy Az orrszarvú Nemzeti Szinház-beli sikerén/ felbuzdulva, az abszurd világát legjobban ismerő Taub Jánost kérve fel vendégrendezésre, 1970-ben A király ha lódik cimü, mélyen filozofikus Ionesco-darebot viszik közönség elé. Ács Alajos, akit a szinházi közvélemény már-már komikusként skatulyázott be, Taub kiváló irányítása alatt a fenséges és nevetséges döbbenetes egységét teremti meg Bérenger, a király szerepében: "Kisajátítaná a létezést, parancsokat osztogat, durcás, mint egy elkényeztetett gyerek; a lába nem engedelmeskedik, a testőre nem engedelmeskedik, a felhők nem engedelmeskednek. Megriad, szűköl: 8 tárgyak kicsúsznak ellenőrzése elől, önmaga is mind messzebre sodródik tőle, elhagyják a szinek, a hangok, az emlékképek, szóthullt a világ. Kétségbeesetten nézi a dolgok rohanását, és meglátja a dolgokat rohantukban, most látja meg először, utánuk kap" /K. Jakab Antal/. A központi figurát szolgáló partnerek /elsősorban Korcsmáros Jenő, Elekes Emma, Török István/ teszik nem csupán a rendező és egy színész, hanem az együttes emlékezetes teljesítményévé az első magyar Ionesco-bemutatót. Hasonló színészi remeklésre adott lehetőséget Boér Ferencnek a Szókratész védőbeszéde /1974/, a Platón-dialógus szinpadi megjelenítése. A rendező feladatát magára vállaló irodalmi titkár, Gyöngyösi Gábor tulajdonképpen csak statisztaszerepet biztosithat a magát és eszméit védő görög filozófus mellett szirtre lépőknek, mondhatni csupán a plasztikai keretet biztosítják ők a játékhoz - a nagy feladat, a tér hanggal és szellemmel való kitöltése teljesen Boér Ferencre várt, aki ezzel az alakításával színészi pályája csúcsára ért. Ács Béranger-ja a lót /és azon belül az emberi-királyi lét/ abszurditását fejezte ki, a tragikum és komikum szótolvaszthatatlan 32