Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

Nem nehéz a négy drámában felfedezni a közös gondolati jegyeket, a "mivégre születik az ember" probléma látását és láttatásának igényét. Ugyancsak közös sajátságként említendő a hagyományos dramaturgia követése. Pormai korszerűségük nem terjed tovább a hetvenes években már halványuló dürrenraatti parabola drámáknál. Az sem bizonyos, hogy a formának ez a választása tudatos korszerűség igényből ered, annál inkább annak a kettősségnek a felismerése vezette az iróket, amely szerint a meglátott tragikus témák tragédia helyett csak parabolaként irhatok meg. A négy drámaíró nem a shakespeare-i modellt követte, melyek alapja mindig a konkrét ember, hanem az áttételességbe burkolt tézisdrámák képletét, a parabolamodellt, amelynek alapja nem az ember, hanem e tétel. Ezzel magyarázható, hogy jelentőségük ellenére ezekben a színmüvekben aránylag kevés igazán jó szinpadi szituáció található. Részben a paraboladrámák folytatásának tekinthető a Nehéz honfoglalás /1978/, Sinkó Ervin drámai eseményekben igencsak bővelkedő életéről készült dokumentumját ók, melyben Bosnyák István a jugoszláviai magyar dramaturgiában eddig ismeretlen kérdések megfogalmazására tesz kísérletet. Amikor a drámairodalom témaskálájának bővülése olyképpen vált szükségessé, hogy eladdig messze elkerült szellemi és erkölcsi kérdések - hazai hős kapcsán - kerüljön előtérbe, akkor mindenekelőtt egy Sinkó-dráma megírására mutatkozott igény. Sinkó Ervin ugyaniB egykori személyes jelenlétével - az újvidéki magyar tanszék első vezetőtanára volt -, müveivel ós egész életével az itteni irodalmi tudat és általában gondolkodásmód erjesztő je volt. Irók és tenárok sora tőle kapta a meghatározó, egy életre szóló szellemi impulzusokat. S ennek az aktiv szellemi pogygyásznak ez értókét csak növelték Sinkó hat évtizedének személyes tapasztalata, magánemberi s történelmi vonatkozásban izgalmas életútja és müvei. A Tenácsköztársaság idején alig húsz évesen Kecskemét város parancsnoka, majd 25 évnyi hontalan emigrációban él, mindig hazát keres, földit és szellemit, és mindig hontalanságba jut... Csak 1945 után válik valósággá a sivatagutazók oázislát oraása: Sinkóék hazára lelnek. Az irodalmi dokumentumjáték ennek a honkeresésnek legválságosabb másfél évtizedéről /1931-45/ készült. S annak ellenére, hogy egy-egy epizóddal visszafordul 1919-ig, illetve előresiet 1959-ig, e magyar tanszék megnyitásának előestéig, a drámai magot Sinkó Optimisták c. tanácsköztársasági kortársi-történelmi regényének története, a regény regénye jelenti. Sokkal bonyolultabb 150