Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

ta. A felismerés tudetosodik benne, a eljut a lázadásig. Előbb csak azokkal perlekedik, akik az efféle "nehéz igazságot", az értelmet­len megpróbáltatásokat helyénvalónak tartják, majd eljut addig, a­mikor mindenkivel, a legfőbb hatalommal is kész szembeszállni. En­nek ellenére Tóth Ferenc Jóbja nem lesz lázadó, mert amikor sor ke­rülne a nagy, a végső szembesítésre - milyen igazi emberi momentum ez! -, elbátortelanodik. Bűnhődéset továbbra sem érti, de saját i­gazságát már nem tartja rendithetetlennek. És ekkor következik a váratlan fordulat: kiderül, Jób kiállta a próbát, rászolgált a meg­bocsátásra. De a számára szerencsés befejezés csak látszólagos megnyugvást hozhat: nem lesz, többé nem lehet az, aki a stációjárás előtt volt. Valami összetört benne. Erről, a tűrő jóbi emberben összetört lelki állapotról szól Tóth Ferenc izgalmas drámája, amelynek drámai-emberi motivumrendszerét bonyolítja, hogy erkölcsileg ez áldozat sem teljesen tiszta. Csak ilyennek hiszi magát. Stációjárásának jogtalanságán, értelmetlensé­gén ez mitsem változtat, de emberien összettó bonyolítja az első pillanatban végtelenül egyszerűnek tünő képletet, amely számunkra nem biblikus jellegénél fogva, hanem ma is aktuális emberi vonat­kozásai folytán ismerős. Mert ki ne lett volna már a jóbihoz hason­ló helyzetben? Ki ne kényszerült volna szembehelyezkedni egykori hitével, meggyőződésével, a fölötte álló, sérthetetlennek vélt, félt hatalom értelmetlenségével? Vagy: ki tudott belül is rendithetetlen maradni, ha érezte, hogy érdemtelenül büntetik? A Szabó István ren­dezte szebadkai előadás azzal, hogy az első rész látványos megoldá­sai helyett - a színpadra le-fölbillenő, fénylő lemezekkel bélelt hatalmas korongot szerkesztettek - a második részben a szó dominált, az eszmélő ember belső drámájára irányította a figyelmet. A cím­szerepet megformáló Pateki László jelmeze, maszkja ellenére sem az elképzelt bibliai Jóbot állitotta elénk, henem kortársunkat, isme­rősünket úgy, hogy e "mivégre születik az ember" nyugtalanító kér­désként drámai erővel átsütött a szerep hiteles közna piságán. Varga Zoltán müve, A tanítvány /1970/ esetében szintén az előe­dás vállalta magára az emberi magetertásmodelleket bemutató bibli­kus példabeszéd közönségközeibe hozását. Szabó István rendezése nem esek képletesen, hanem valóban tükröt állított a nézők elé. A szín­házi sminkelőaaztalokra szerelt tükrök a színészekkel együtt a nyi­tott szinpad előterében fogadták a közönséget. Igy helyezte el a rendező a tükröket abban a viszonyrendszerben, amelynek az előadás 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom